Mesterházy Attila adott állandó parlamenti belépőt Sarka Kata férjének, a valtonos Bessenyei Istvánnak

mesterhazy, Fotó- Merész Márton

2007 és 2018 között állandó parlamenti belépővel járhatott az Országházba, valamint a Képviselői Irodaházba Bessenyei István, az állami megrendelésekben dúskáló Valton-Sec Kft. résztulajdonosa. A szakértői kártyát Mesterházy Attila egykori MSZP-elnök és -frakcióvezető adta neki, de azt nem tudta megmondani, hogy az üzletember azt hányszor és mire használta. Bessenyeinek, aki Sarka Kata férje, Rogán Cecília üzleti tevékenységéhez is van némi köze – írja az Index.

A portál birtokába jutott dokumentumok szerint a kártyát 2007. január 29-én állították ki, és noha minden parlamenti ciklus elején a pártoknak meg kell újítaniuk vendégeik névsorát, Bessenyei belépője egészen 2018. május 31-ig érvényes volt.

Az Országház Sajtóirodája azt válaszolta a lapnak, hogy az Országházba és az Országgyűlés Irodaházába belépésre jogosult szakértők személyes adatainak megismerését a közérdekből nyilvános adatok kiadására vonatkozó jogszabályi rendelkezés nem teszi lehetővé. Az MSZP sajtóosztálya pedig azt írta, hogy Bessenyei Istvánnal sem a párt, sem a frakció nem állt szerződéses viszonyban.

„Az országgyűlési képviselők lehetősége, hogy legfeljebb két fő részére állandó parlamenti belépőkártyát igényeljenek, a frakció vezetésének – a mandátum szabadsága miatt – ezzel kapcsolatban semmilyen vizsgálat, ellenőrzés nem feladata. Tájékoztatom továbbá, hogy jelenleg az MSZP Frakciótól az Ön által megnevezett személy nem rendelkezik érvényes parlamenti belépővel. Az MSZP Frakciója nem vezet nyilvántartást arról, hogy aki ilyen kártyával rendelkezik, mikor és hányszor lépett be az Országházba, illetve a Képviselői Irodaházba.”

Mesterházy Attila megerősítette az Index értesülését, és megjegyezte, hogy soha nem volt formális kapcsolata Bessenyei Istvánnal. Hozzátette, hogy mint a többi parlamenti képviselőnek, neki is lehetősége nyílt két állandó parlamenti belépőt igényelni vendégeinek. A politikus nem emlékezett pontosan a belépőigénylésre, ahogy arra sem, hogy ki kezdeményezte azt. A következő parlamenti ciklusokban, 2010-ben és 2014-ben pedig automatikusan megújíttatta a belépésre jogosító kártya regisztrációját, tavaly májusban viszont már nem.

Az MSZP-s politikus  éveken át baráti kapcsolatban állt Bessenyei Istvánnal. Egy korábbi cikkében azt írta az Index, ha most kellene kapcsolatukat jellemezni, Mesterházy Attila azt mondaná, hogy hosszú ideje nem beszéltek egymással, annyit tud róla, hogy „István élete az elmúlt években más irányba fordult”.

168óra

Fotó: Merész Márton


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com