Merkel: nap mint nap szidalmaznak, mert segítettünk Magyarországon

merkel a

A kül- és biztonságpolitika terén való egységes fellépéssel lehet csak megvédeni Európa érdekeit, ezért el kell gondolkodni egy tényleges európai hadsereg létrehozásán – jelentette ki a német kancellár Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésének Európa jövőjéről folyatott vitájában kedden.

Egy képviselői hozzászólásra adott válaszában a kancellár elmondta, amikor nagyon sok menekült tartózkodott Magyarországon, Orbán Viktor Németországhoz és Ausztriához fordult azzal a kérdéssel: készen állnak-e arra, hogy segítséget nyújtsanak és menekülteket fogadjanak be. Kijelentette: ki kell mondani, hogy Magyarország 2015-ben még nem tudta megvédeni a külső határait. Hozzátette, soha nem ellenezte, hogy Magyarország vállalja külső határai védelmének feladatát. 

“Egyszerűen csak megállapítottam, hogy Magyarország erre nem volt képes. És amiért erre Magyarország nem volt képes, mások segítettek. Azt, hogy nap mint nap szidalmaznak azért, mert akkor segítettünk Magyarországon, mert segítségért fordult hozzánk és Ausztriához, nagyon furcsának tartom” – fogalmazott. 

Forrás: MTI / Hírhatár

*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com