Megszavazta a dugódíj bevezetését a Fővárosi Közgyűlés, a jövőben fizethetnek az autósok a behajtásért

dugo-d00021023c4ff32aee9d9

Villámgyorsan lezajlott a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése, az MSZP és a DK képviselői ugyanis az ülés elején elhagyták a termet, tiltakozásul, hogy a fideszes többség nem vette napirendre a patkányhelyzetet kivizsgáló bizottság felállítására vonatkozó javaslatukat – írta az Index. Ezután szinte ellenvetés és hozzászólás nélkül elfogadták a képviselők azt a 70 előterjesztést, amelyek egyike nem más volt, mint a dugódíj majdani bevezetését tartalmazó mobilitási terv.

A most elfogadott Budapesti Mobilitási Terv a főváros közlekedésfejlesztési terveit tartalmazza, méghozzá fontossági sorrendben, különböző finanszírozási keretekkel számolva. Ebből a tervből kiderül, mi épülhet Budapesten a következő 6–11 évben. A három (szűkös-közepes-gazdag) költségkeretre kidolgozott javaslatok mindegyike számol a dugódíj bevezetésével 2025-ig.

A dugódíjra 2015-ben már pontos fővárosi elképzelések voltak: Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kétlépcsős javaslatot tettek a kerületek a fővárosnak a bevezetésére. Az akkori terv szerint az első lépcsőben lett volna egy Budapest-matrica, aminek érvényessége a főváros teljes közigazgatási területére kiterjedne (a megyei matricához hasonlóan). Ennek ára 5000 forint lenne évente.

Második lépcsőben lehet egy szűkebben vett 2. belvárosi zóna, külön díjjal. Ennek határát nem tudni, de Tarlós szerint inkább a városmagot védené. A díj összegét még nem határozták meg. A dugódíj bevezetése miatt sokáig azért volt elkötelezett a főváros, mert a 4-es metró megépítésének EU felé vállalt feltétele volt, amiről még Demszky Gábor idejében döntöttek.

168óra


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com