Megmozdult az európai kétharmad, az Orbán-kormány politikája miatt Magyarország ellen elindítják a 7. cikkely szerinti eljárást

orbán viktor

Ez azt jelenti, hogy Magyarország ellen elindulhat a lisszaboni szerződés 7. cikkelye szerinti eljárás az Orbán-kormány antidemokratikus intézkedései, a jogállamiságot érő rendszerszintű fenyegetések miatt.

Szerdán az Európai Parlament a Sargentini-jelentést. A dokumentumot 

  • 448 szavazattal
  • 197 ellenszavazattal
  • 48 tartózkodás

mellett szavazták meg. Kétharmados többség kellett, 69,5 százalék lett a vége. a 751 EP-képviselőből 693 volt jelen a szavazáson.

Elfogadta az Európai Parlament a Sargentini-jelentést

Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió elindítja a lisszaboni szerződés 7. cikkelye szerinti eljárást Magyarország ellen az Orbán-kormány antidemokratikus intézkedései, a jogállamiságot érő rendszerszintű fenyegetések miatt. A tartózkodás nem számított leadott szavazatnak. Ha számított volna, a kétharmad nem lett volna meg.

Ami a magyar EP-képviselőket illeti, a fideszesek és az LMP politikusai borítékolhatóan nemmel szavaztak, az MSZP, a DK és a Párbeszéd viszont igent mondott a Sargentini-jelentésre.

Orbán Viktor és Judith Sargentini az EP-vitán

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

A kétharmados többséget előrevettette, hogy Orbán Viktornak az arrogáns fellépésével és deklarált kompromisszumképtelenségével még a Fidesz európai pártcsaládjának, az Európai Néppártnak a politikusait is sikerült maga ellen fordítania a Sargentini-jelentésről szóló keddi strasbourgi vitában. Több kemény beszólást is kapott tőlük, az esti frakcióülésen pedig az EPP úgy döntött, inkább nem is ad ajánlást az EP-képviselőinek a döntéshez a szavazáson. Manfred weber frakcióvezető a a nyilvánosság előtt jelentette be, hogy ő megszavazza a Sargentini-jelentést.

Az EU-s alapszerződés 7. cikkelye szerinti eljárás

Fotó: Európai Parlament Tájékoztatási Irodája

AA lisszaboni szerződés 7. cikkelyének szerinti eljárásban az Európai Tanács négyötödös többséggel, az Európai Parlamenttel együtt megállapíthatja, hogy Magyarország megsértette az EU alapértékeit. Az Orbán-kormányt meghallgatják, az Európai Tanács ajánlásokat fogalmazhat meg, ha pedig a viszonyt sehogyan sem lehet helyrehozni, a tagországok egyharmada vagy az Európai Bizottság javaslata nyomán az Európai Tanács egyhangúlag kimondhatja, hogy Magyarország kitartóan megsérti az EU alapvető értékeit. Ezután a Európai Tanács minősített többséggel dönthet szankciókról, köztük akár Magyarország szavazati jogának a felfüggesztéséről.

A szavazati jog elvesztése nem vonja maga után az EU-s támogatások leállítását, azt igen, hogy Magyarországnak úgy kell betartania a brüsszeli intézkedéseket, hogy közben nem vehet részt a róluk szóló döntésekben. Az Orbán-kormánynak ez még sokba kerülhet, főleg a 2020-2027 közötti EU-s költségvetésről szóló tárgyalásokon. Magyarország 2014 és 2020 között 23,6 milliárd euró támogatást kapott, amelyet az EU most 24 százalékkal csökkentene. A forrásmegvonás azt jelenti, hogy a következő költségvetési ciklusban igényelhető teljes keretből 17,9 milliárd lesz Magyarországé. Ráadásul az Európai Bizottság ennek a kifizetését is feltételhez kötné, a javaslat szerint ha az igazságszolgáltatás nem megfelelő működése miatt egy tagországban veszélyben látják a források megfelelő elosztását, akkor felfüggeszthetik a kifizetést.

Az Európai Tanács legközelebb 2018. október 18-án ül össze.

A Sargentini-jelentés elkészítésére az Európai Parlament még tavaly májusban adott felhatalmazást. Ehhez elég volt feles többség.

Fotó: hvg

168óra



 

*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com