Magyarországnak nem tetszik a szigorúbb ellenőrzés

euro1

Máshová kell helyezni a hangsúlyokat a következő uniós költségvetésben, ezért hozzá kell nyúlni a hagyományosan legtöbb pénzt felemésztő mezőgazdasági és strukturális alapokhoz. Ezt mondta Európai Híradó című műsorunknak egy brüsszeli szakértő. Az EU szeretné jobban ellenőrizni a pénzek felhasználását, ezt Magyarország nem fogadja el.

Reálértéken számolva a mezőgazdasági alapok 15, a kohéziós források pedig 7 százalékkal csökkennek a következő uniós költségvetési ciklusban. Egy brüsszeli elemző szerint a biztonság, a külső határok védelme, és az innovációba fektetett egyre nagyobb összegek miatt más területeken spórolni kell.

Nagyon súlyos kritikákat tudok megfogalmazni elsősorban a közös agrárpolitikát illetően, de a kohéziós politikát illetően is súlyos kérdések vannak, és úgy gondolom, hogy ezen két fő kiadási tétel jelentős csökkentése az valójában egy helyes célkitűzés, sokkal jobban kell ezeket a pénzeket elkölteni és akkor kevesebb pénzből is talán jobb eredményeket is el lehet érni, mint jelenleg - véli Darvas Zsolt.

A Bizottság javaslata szerint a források kifizetését jogállamisági feltételekhez kötnék. Az elképzeléssel a magyar kormány nem ért egyet, a szakértő szerint viszont a törekvés érhető és támogatható.

A Bizottság egészen körültekintően fogalmazta meg a javaslatát, hiszen például olyan tényezőket próbálnak ellenőrizni, hogy mondjuk a csalások, illetve a korrupció vizsgálata, illetve ha a vizsgálat eredményre vezetett, ennek a végrehajtása, mennyire elfogadható, mennyire magas szintű, mennyire függetlenek az egyes bíróságok a döntéshozatalt illetően, mennyire működnek együtt a nemzeti hatóságok az európai korrupcióellenes hivatallal, illetve az Európai Ügyészséggel - tette hozzá az elemző.

Az EU-s gazdaság erőteljes növekedése miatt Magyarország számszerűen valószínűleg több pénzt kap, a GDP arányában viszont kevesebb lesz a támogatás, mert kisebb mértékben veszik figyelembe az egy főre jutó nemzeti összterméket. Uniós szinten pedig nagyobb hangsúlyt kap a munkanélküliség csökkentése, a klímacélkitűzések megvalósítása illetve a bevándorlók integrálása.

Az Európai Bizottság néhány nap múlva, jövő héten fogja nyilvánosságra hozni azokat az elképzeléseit, amelyek a kohéziós alapok felosztására vonatkoznak. Innen már lehet következtetni arra, hogy egyes tagállamok milyen arányban részesedhetnek az uniós pénzekből, és hogy az elosztás szempontjai egészen pontosan mik lesznek.

hirtv.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com