Ma ünnepli 75. születésnapját Terence Hill

ma-unnepli-75-szuletesnapjat-terence-hill

Mi más is lehetne méltóbb a nagy naphoz, mint „örök partnere”, Bud Spencer a Bildben írt, nyílt születésnapi köszöntője. Ebből idézünk.

Kedves barátom, Terence! Bár ma betöltöd a 75. évedet, az én szememben fiatal ember maradtál. Szeretnék a nagy nap alkalmából egy kicsit visszaemlékezni a közösen eltöltött sok-sok évre.

Azért becsüllek különösen, mert jó, nagyon jó ember vagy, és nyilván emiatt nem volt közöttünk soha vita, veszekedés, pedig mindketten tudjuk, a filmes iparágban kevés az olyan őszinte barátság, mint amilyen a miénk.

Emlékszem, először 1967-ben, az Isten megbocsát, de én nem című filmben forgattunk együtt. Te már profi színész voltál, én meg csak egy volt úszó, mégis azonnal kitűnően megértettük egymást. Tőled tanultam meg a szakmához feltétlenül szükséges alázatot és koncentrációt, azokat a tulajdonságokat, amelyek téged máig fiatalon tartanak. Azt hiszem, mindketten sportosak voltunk, de különbözőképpen, és ez a bunyós jeleneteken látszott a legjobban. (…)

Tudom, hogy speciális étrendet tartasz, de re­mélem, a születésnapod alkalmából együtt megeszünk egy hatalmas adag paradicsomos spagettit, tudod, amit a feleségem, Maria olyan istenien főz!

Kedves barátom, Terence: kívánok még neked sok-sok évet egészségben, sikerekben és boldogságban!

 Barátod, Bud

Ugye, mi jó barátok vagyunk? (A Mindent bele, fiúk! című, 1972-es filmben Bud Spencerrel)

Tudta ezt Terence Hillről?

Szüleivel 1943 és ’47 között a Drezda melletti Lommatzsch városkában élt, itt járt oviba, itt kezdte el iskolai tanulmányait. Tiszteletére 1988-ban a városi strandot Terence Hill Fürdőnek nevezték el.

A Mario Girotti néven született színész a művésznevét egy húszas listáról választhatta ki, amit egy forgatáson Giuseppe Colizzi rendező nyomott a kezébe. Népszerűvé egy szappanopera tette, amiben egy igazi szívtiprót alakított, akkoriban kapta a sajtótól a becenevet: „Olaszország kis vőlegénye”.

Amerikai feleségével, Lori Zwicklbauerrel 1973-ban örökbe fogadtak egy bajor kisfiút, de Ross 1990-ben egy tragikus autóbalesetben életét vesztette.

Forrás: Borsonline


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com