Létezett egy kulcs, ami megmenthette volna a Titanicot az elsüllyedéstől

titanic
Egy fiókot nyitott, melyben egy speciális messzelátó volt.

Létezett egy bizonyos kulcs, ami egy olyan kis tárolórekeszt zárt be, mely a hajón lévő árbockosár távcsövét tartalmazta. Ez a messzelátó pedig elengedhetetlen lett volna 1912-ben, amikor a tengeri veszélyeket csak ily módon lehetett megelőzni.

A Titanic katasztrófája és 1522 ember halála tehát a legújabb hírek szerint annak is volt köszönhető, hogy a kulcs tulajdonosát, a másodtiszt David Blairt az utolsó pillanatban – milyen sorsszerű – eltávolították a legénységből. Blair sietve távozott, s így elfelejtette továbbadni annak, aki a helyére érkezett.

titanic kulcs

Mivel hiányzott a messzelátó, az árbockosárban őrködők csak a saját szemükre hagyatkozhattak, amint a távolt kémlelték. Ezért történhetett meg, hogy az őrök csak akkor vették észre a híres jéghegyet, amikor már késő volt, s nem volt mit tenni. Egyikük, Fred Fleet túlélő utólag arról számolt be, hogy ha lett volna náluk messzelátó, korábban észrevették volna az akadályt. Amikor azt kérdezték tőle, mennyivel korábban, azt felelte: „Elég korán ahhoz, hogy kikerüljük.”

titanic 2

A kulcs rejtélyére csak 95 évvel később derült fény, amikor egy aukción árverés alá került. Az aukció vezetője, Alan Aldridge ezt mondta róla:

„Azt gondoljuk, hogy ez a kulcs a legfontosabb lelet a Titanicról, mely valaha is előkerült.”

Az is kiderült, hogy Mr. Blairt ugyan elküldték a hajóról, de valószínűleg ez mentette meg az életét. Blair ugyanis úgy hagyta el a hajót sietségében, hogy a kulcs a zsebében maradt, s nem adta át az őt követő másodtisztnek. A tárgyat aztán emlékből eltette, miután észrevette, hogy nála maradt.

A férfi olyan csalódott volt, hogy egy tapasztaltabb hajós került a helyére, hogy érzéseit egy sógornőjének írt levélben is megörökítette. „Ez egy elképesztő hajó, nagyon csalódott vagyok, hogy nem vehetek részt az első útján”. Utána már lehet, hogy máshogy gondolta. A Titanic április 14-én éjjel jéghegynek ütközött, másnap hajnalban pedig el is süllyedt.

telegraph.co.uk/hírhatár


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com