Legalább a gyilkosságokat ne felejtsük el

varadi_andras_felcsut_5-1160x773

Ezt három éve írtam. Ne felejtsük el Váradi Andrást, még ha annyi mindent elfelejtünk is. Legalább a gyilkosságokat ne felejtsük el. De legjobb lenne, ha semmit nem felejtenénk.

Én nem ismertem ezt az embert, ezt a juhászt, de most magam alatt vagyok. Olyan határok lettek itt átlépve, amik átléphetetlennek tűntek? Frászt. Tudtuk, hogy át fogják lépni őket. Csak elhinni volt nehéz.

Sokszáz-milliárdos üzletekről van itt szó, egy egész ország elrablásáról, csalásról, hamisításról, hatalommal való visszaélésről; és a lerablott, hülyére vett országnak is az egyik legszörnyűbb szegletéről van szó, ahol a szociopata, gonosz és romlott fiókcézárból árad a mérgező korrupció és a nyers, sikító hatalomvágy. Egyre több ilyen sötét szeglet van. Szaporodnak, mint a véletlen balesetek. A felcsúti kalifátus. Az érpataki rémállam. A miskolci korlátozott köztársaság. A debreceni pasapark.

A fekete foltok lassan összeérnek a nemmagyarmati térképen. Ezek most már úgy képzelik, bármit megtehetnek. Momentán ebben hiszek is nekik. A hatalmi tébolyuk legalább őszinte. A sajtó kussol.

Tegnap este óta annyit tudunk az esetről, amit a rendőrség közölt. Az a rendőrség, amelyik elhajtotta a juhászt, mikor feljelentést akart tenni a trágyát ellopók ellen, a földjét tönkretevők ellen. Utoljára tegnap reggel kapott halálos fenyegetéseket. A rendőrséget ez sem érdekelte. Ennyi az információ. Gondolom, ennyi is marad.

Találgassunk, ha akarunk. Konteózzunk. Azt szabad. Még. Persze az is lehet, hogy tényleg véletlen volt.

Matematikai esély van rá. Egy inverz lottóötös. Igazából az összképen már ez sem sokat változtatna. Akiket érdekel ez az egész, azok éppoly bénultak a döbbenettől, mint én. A többi leszarja. A sajtó leszarja. A rendőrség leszarja. A politikusoknak meg végképp fontos dolguk van ma, az állítólagos demokrácia úgynevezett ünnepén. Ők amúgy is professzionális leszarók.

Telik a pöcegödör, jó meleg. Nekünk ez az úszómedencénk. Eléggé macerás. Láttunk már ilyet. Történész vagyok, a huszadik század a szakterületem, alapvetően a diktatúrák. De igazán még most sem hiszem el, hogy megadatott nekem az, ami történészeknél viszonylag ritka: a terepen végezhetek megfigyeléseket.

Nem akartam. Ha ezt akartam volna, zoológusnak állok. Az állatok olyan megnyugtatóak. Nem tudom, ki lesz a következő. Nem hiszem, hogy a magamfajta aprócska tüskék, morgolódók, gúnyolódók. Ránk majd később lesz gondjuk, gondolom. Nekem nincs belátásom a nagy üzletekbe. Tudok róluk, mint mindenki, hiszen nemigen leplezik már őket, de ez semmi. Még veszélyesnek sem érezhetem magam. Szart érek, mint a jó Bástya elvtárs. Nézegetek a neten. Mikronéziában nincsenek pártok. A feröeri parlament épülete egy kisebb családi ház. Csak hát úgy vagyok vele, mint a juhász volt. Ez itt, bassza meg, az én földem. Maradok.

Majd alaposan körülnézek, ha átmegyek az úton. Mert mi holnap is itt leszünk, meg holnapután is. És egyszer majd benyújtjuk a számlát. Úgyhogy fogyasszanak, hölgyeim és uraim! Ha megbocsátanak, jó étvágyat nem kívánok hozzá.”
Szerző: Konok Péter


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com