Kutathatóvá válnak az 1990 előtti titkosszolgálatok mágnesszalagjai

titkosszolgálatok mágnesszalagjai

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába szállítják azokat a mágnesszalagokat, amelyek az 1990 előtt működött titkosszolgálatok számítógépes adatbázisait tárolják, mert függetlenül az adathordozó jellegétől az adatok iratnak minősülnek – közölte a levéltár főigazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtökön.

Cseh Gergő Bendegúz azt mondta, hogy az eddig a Nemzeti Emlékezet Bizottságánál (NEB) lévő mágnesszalagokon az egykori hálózati személyzet nevei és a célszemélyek, áldozatok adatai találhatók. Hangsúlyozta, ezekből az adatokból bárki megismerheti a rá vagy családjára vonatkozó információkat, a tudományos kutatók felhasználhatják azokat, a közélet tisztasága érdekében pedig át lehet kutatni az egykori és mostani közszereplők állambiztonsági múltját. 

Soós Viktor Attila, a NEB tagja elmondta: a mágnesszalagok felülvizsgálatának célja az volt, hogy a dokumentumok titkosságának feloldásával hozzáférhetővé tegyék a széles társadalom számára. Hozzátette, az adathordozón lévő információk kiegészíthetik az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában eddig őrzött és kutatott hálózati anyagokat, valamint pontosíthatják az ismereteket.

MTI


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com