Központi eligazítást kaptak a fideszesek, hogyan magyarázzák a dühös embereknek a rabszolgatörvényt

hollik

Kiszivárgott a belső használatra szánt útmutató.

Belső használatra szánt levelet kaptak a fideszes választókerületek a pártközpontból arról, mit mondjanak a rabszolgatörvényről a dühös embereknek.

Az elsőként a Népszava által közölt levelet azért küldték ki Rogánék, mert az ellenzék szinte minden önkormányzatnál rendkívüli ülés összehívását követeli a rabszolgatörvény miatt.

A Fidesz erre reagálva adott “sorvezetőt” a politikusainak, mit mondjanak a törvényről, milyen legyen az egységes kommunikáció.

A levélben olyan mondatok szerepelnek szajkózásra szánva, mint:

“A Fidesz-KDNP a munkások oldalán áll, ez a kormány mindig is a munkahelyteremtés kormánya volt”

“Az ellenzéki előterjesztést azért utasítjuk el, mert ez csak egy ürügy ahhoz, hogy politikai balhét csináljanak, mindez már rég nem a Munka törvénykönyvéről szól. A mostani ellenzéki akciók Soros György európai parlamenti választási kampányának része. Azért támadnak minket, mert a magyarok nemet mondtak a bevándorlásra, és hazánk a Soros-terv útjában áll.”

“a Munkatörvénykönyv (sic!) módosításának is az a célja, hogy aki többet akar dolgozni, és így többet akar keresni, az elől lebontsuk a bürokratikus akadályokat. A kormány ezért támogatta, hogy a dolgozók önként vállalt munkavégzésre kapjanak lehetőséget és így többet kereshessenek, de ehhez mindig a dolgozó beleegyezése szükséges.”

Illetve a fideszes sorvezető szerint azt is fel kell mondaniuk a párt politikusainak, hogy

“az EP-választáson a magyarok dönthetnek: az ellenzék közös listája egy bevándorláspárti Soros-lista lesz. Ezzel szemben a Fidesz-KDNP listája olyan jelölteket tartalmaz, akik számára Magyarország az első és akik nemet mondanak a bevándorlásra.”

nyugatifeny.hu

 


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com