Közös cége van a magyar államnak és a Vikingnek

hajo, nepszava

A Mahart Passnave elég jól teljesített az elmúlt években, a cég a most megjelent 2018-as éves beszámolója szerint tavaly több mint 3,4 milliárd forintos bevétele és egymilliárd forint feletti adózott eredménye volt.

Nem lesz egyszerű dolga a főpolgármesternek, ha szabályozni akarja a Budapest belvárosi szakaszán megnövekedett szállodahajó-forgalmat, mivel a szállodahajó-biznisz egyik legnagyobb szereplője és haszonélvezője, a Viking Cruises egy magyar kft.-n keresztül közösen tulajdonolja a Rogán Antalhoz tartozó Magyar Turisztikai Ügynökséggel a legfőbb dunai hajós céget, a Mahart Passnave-t – írja az Index.

A portál kiemeli: a Mahart Passnave-t 2013-ban vásárolta meg a magyar állam számára a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő. Idén márciustól a cég feletti tulajdonosi jogokat az állami Magyar Turisztikai Ügynökség gyakorolja, amelynek részvényesi jogai a miniszterelnök kabinetfőnökének, Rogán Antalnak a kezében vannak. A Mahart Passnave több mint harminc hajóval rendelkezik, de nem ez a fő értéke, mivel a hajók jelentős része elavult és öreg. Az igazi érték a cég kezében levő 70 kikötő, közöttük számos belvárosi kikötő, azaz a budapesti hajókikötők túlnyomó része.

A Mahart Passnave elég jól teljesített az elmúlt években, a cég a most megjelent 2018-as éves beszámolója szerint tavaly több mint 3,4 milliárd forintos bevétele és egymilliárd forint feletti adózott eredménye volt. A cég a legtöbb bevételt külföldről szedi, az „exportértékesítés nettó árbevétele” 2,1 milliárd forint fölött járt, a hazai bevétel pedig 1,33 milliárd körül. A Viking Cruises magyar leánycége, amely tulajdonos a Passnave-ban, szintén elég szép profitot termel, 574 millió forintot tavaly. Értékesítést viszont gyakorlatilag nem végez a cég, az ebből származó bevétele mindössze 234 ezer forint a beszámolója alapján. Ehelyett ún. pénzügyi műveletekből van bevétele a cégnek, tavaly több mint 590 millió forint. Ebből a cég üzleti tevékenysége elvisz 15 millió forintot veszteségként, így jön ki az 574 millió körüli nyereség – teszi hozzá az Index.

nepszava.hu

Fotó: Népszava


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com