Kopik a Fidesz kemény magja

Gulyás Gergely; Kocsis Máté; Pelczné dr. Gáll Ildikó; Szájer József; Simicskó István; Kubatov Gábor; Kósa Lajos; Németh Szilárd; Orbán Viktor; Semjén Zsolt

És a fővárosban is markánsan gyengül a kormánypárt pozíciója.

45-ről 38 százalékra esett vissza a Fidesz támogatottsága a szavazókorú népesség körében, 3 hónap alatt, azaz majdnem 600 ezer ember fordult el a kormánypárttól a Medián szerint.

A közvéleménykutató cég vezetője az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról beszélt, elég ritka az ilyen mérvű veszteség – ráadásul a kormánypárt főként Budapesten, illetve a diplomások körében kopott meg – utóbbiak között 22 százalékot esett a Fidesz.

Hahn Endre szerint a számok azt jelzik: az értelmiség körében fokozódik a feszültség, többek között a lezárulni látszó CEU-ügy és az egyre durvuló MTA-ügyek miatt – illetve szerepet játszhat még a lemorzsolódásban a rabszolgatörvény átalakítása. (Utóbbinál fontos megjegyezni, hogy nem a közvetlen érintettség, hanem inkább a probléma átlátása, értelmezése okozhatja a népszerűségvesztést.) Egyelőre ebből a folyamatból más pártok nem profitálnak, a bizonytalan, pártnélküli szavazók aránya nőtt – ez azt jelentheti, hogy a Fidesz kemény magja erodálódott.

N


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com