Jönnek Ukrajnából a szavazók

valasztas

Mint kés a vajon, úgy suhantak át vasárnap délelőtt az ukrán rendszámú minibuszok és utasokkal zsúfolt személyautók a záhonyi határátkelőnél – derült ki a helyszínen. Ez azért meglepő, mert máskor akár öt-hat órát is várakozni kell annak, aki a határ egyik oldaláról a másikra akar átjutni: a „migránsveszély” miatt.

Ez a parancs az uniós választás napjára felpuhult – tudta meg a Népszava Magyar Zoltántól, a záhonyi határforgalmi kirendeltség volt parancsnokától, aki a 2-es számú szavazókörzet MSZP-s delegáltja. Hajdani beosztottjaitól kapott információkat arról, milyen állami segédlettel tették lehetővé a vasárnapi gyors és rugalmas áthaladást a határon.

– Jómagam szombaton még három órát várakoztam a határon, de láss csodát, vasárnap reggelre minden rendszer működött. A korábbi egy vagy két sáv helyett négy sávban engedték a járműveket, s hipp-hopp, az égető létszámhiányt is sikerült íziben orvosolni, úgy, hogy a román határszakaszról rendelek át tiszteket az öt ukrajnai átkelőhöz – mondta.

Az ukrán-magyar kettős állampolgárok több mint kilencven százaléka a Fideszre szavaz – legalábbis ez derült ki a tavaszi parlamenti választások adataiból, amikor szervezetten hozták át az ukrajnai magyarokat – vagy a magukat magyarnak valló kettős állampolgárokat – voksolni a határon. Ennek nem feltétlenül a meggyőződés, vagy a politikai beállítottság az oka.

– A magyar állam nem győzi pénzzel tömni az ukrajnai magyarokat: minden gyerek után kétezer forintos pótlékot kapnak, a kint tanító magyar ajkú pedagógusok ötezer hrivnyás fizetését 20 ezer forinttal egészíti ki a magyar kormány. Dől a pénz az egyházakra, a presbiterek is részesülnek a javakból, cserébe ők is a Fideszre szavaznak – mondta Magyar Attila, hozzátéve: beregszászi barátai szerint „jegyzik”, hogy ki ment el szavazni, s aki nem tette ezt, attól megvonják a magyar támogatást.

– Tavasszal nem kevesen jöttek úgy szavazni, hogy a helyiségben silabizálták ki a szavazólapokat, mert igazából csak a cirill betűket ismerték.

Pamagítye, ggye Fidesz?, vagyis „segítsetek, melyik a Fidesz?”

– kérdezték a delegáltakat. Ha ez most is előfordul, az ellenzéki delegáltak azonnal jelzik.

Forrás: Népszava

 


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com