Jön a Facebook és YouTube Tv

facebook

A fiatalok így is egyre kevesebbet tévéznek hagyományosan, ezután pedig még kevesebbet fognak.

A Facebook és a YouTube is versenyre kel a hagyományos televíziózással. Míg a közösségi oldal június közepére tervezi saját gyártású sorozatainak elindítását, addig a videómegosztó 40 sorozatot tervez jövőre, és elindítja a YouTube TV-t is, ami bármilyen okoseszközről elérhető lesz – írja az atv.hu.

A Facebook kreatív igazgatója tavaly decemberben nyilatkozta azt a Business Insidernek, hogy saját sorozatok gyártásába kezdenek. Mostanra pedig már a részleteket is elárulták. Kiderült, hogy

jelenleg két tucat saját gyártású műsor elindítását tervezik, amelyek egy részét a tervek szerint június közepétől láthatják majd a felhasználók.

Ezek között néhány nagy költségvetésű sorozat is szerepel, amelyek a Facebook szóvivői szerint tévéműsoroknak is beillenének. A többi nagyjából 5-10 perces, naponta frissülő tartalom lesz. A zöld utat kapott sorozatok között szerepel egy VR-randiműsor, ahol a szereplők a virtuális valóságon keresztül találkoznak, mielőtt személyesen is randiznának.

A Facebook szóvivői szerint A-listás sztárokat is igyekeznek megnyerni saját gyártású tartalmaikhoz, egy közkedvelt hollywoodi sztár pedig már alá is írt egy szerződést a közösségi oldallal.

A vállalat nem titkolja, hogy az új tartalmakkal elsősorban a fiatalokat akarják megnyerni maguknak, hogy továbbra is a Facebookon tartsák őket.

facebook tv

Mindeközben a YouTube is hasonló bejelentést tett: 40 saját sorozatot terveznek jövőre, amelyekhez ők is világhírű sztárokat szerződtettek. A The Verge szerint például a népszerű komikus, Kevin Hart edzővideókkal jelentkezik, Ellen DeGeneres műsorvezető saját talkshow-ja kulisszatitkaiba enged majd betekintést,

de saját műsort kap Katy Perry és Demi Lovato is.

youtube

De jön a YouTube TV is: a videómegosztó az Egyesült Államok öt különböző nagyvárosában indít streaming szolgáltatást: New Yorkban, Los Angelesben, San Franciscóban, Chicagóban és Philadelphiában. Ez azt jelenti, hogy

a felhasználók közel 40 csatorna műsorát élvezhetik majd a YouTube-on keresztül.

Ez a szolgáltatás egyébként nem lesz ingyenes, havidíjat kell majd érte fizetni, cserébe viszont nemcsak az okostévéken, hanem bármilyen internetcsatlakozással rendelkező okoseszközön lehet majd tévézni.

A YouTube és a Facebook terjeszkedése persze nem lepte meg a szakembereket, elvégre a nézettségi adatok már évek óta azt mutatják, hogy a fiatalok egyre kevesebbet tévéznek, helyette minden idejüket az okoseszközökkel töltik.

Képek: Pixabay


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com