Idén is egy kicsit rosszabb lesz nyugdíjasnak lenni

idős

Minden hazai nyugdíjas megkezdheti az izgulást, ugyanis elkezdték postázni a nyugdíjemelésről szóló értesítőket, amiből kiderül, Orbán Viktor szerint úgy voltak-e a számok idén is és emelt-e a kedves vezető. Erre a valósgában persze nem kell várni, ugyanis pontosan lehet már most is tudni, hogy idén 2,7%-os nyugdíjemelés történt, amely igen érdekes szám, különösen ha azt nézzük, hogy az MNB 3,4%-os inflációval számol. Vagyis a megemelt nyugdíjak ellenére is szegényebbek lettek a nyugdíjasok idén.

Relatív jövedelmi szegénység (%) a nyugdíjasok körében

Aki tehát azt várta ettől az évtől, hogy egy kicsit majd jobb lesz, az hiába tette. Idén nem lesz parlamenti választás és még az Erzsébet-utalványok is megszűntek. Hogy Orbán és propagandistái terveznek-e idén is krumplit, tojást esetleg lisztet osztani valamely eldugott faluban, azt egyelőre nem tudni. Egy azonban biztos, minden magyar nyugdíjasnak nehezebb lesz az idei évben, mint akár egy évvel ezelőtt. A Fidesz tehát nem tett mást, mint amit a kampányában is megígért, folytatta amit elkezdett: az ország rombolását.

Lázár Gergő


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com