Honosítással csaltak – 198 hamis útlevél és személyi készült egy budapesti okmányirodában

utlevel kep

Ukrán, orosz, azeri, iráni, és albán állampolgárnak készültek az EU kapuit kitáró dokumentumok, egy sajnálatosan ismeretlenül maradt szervezett bűnözői kör kérésére.

Vádat emelt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség egy okmányirodai ügyintéző ellen, aki mintegy kétszáz hamis útlevelet és személyazonosító igazolványt állított ki nem uniós polgároknak 2015 júniusa és 2016 decembere között – közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel. Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 31 éves nő a Fővárosi Kormányhivatal XX. Kerületi Hivatalának kormányablakánál dolgozott, ahol személyazonosító igazolványokat és útleveleket adott ki, valamint a személyazonosság ellenőrzésére egy úgynevezett Képnézegető alkalmazást kellett használnia, ha a kérelmező honosítási okiratot mutatott be.

Az ügyintézővel kapcsolatba lépett egy – a nyomozás során egyelőre ismeretlenül maradt – szervezett elkövetői kör, és rávette, hogy 168 – többek között ukrán, orosz, azeri, iráni, albán – állampolgárnak valótlan tartalmú – a kérelmezők fényképével ellátott, azonban különböző, honosított magyar állampolgárok adatait tartalmazó – magyar magánútlevelet és személyit állítson ki. A vád szerint a nő összesen 198 ilyen okmányt adott ki, és ezzel az Európai Unió tagállamának okmányaihoz juttatta a nem uniós polgárokat. Az ügyintézés során szándékosan nem alkalmazta az előírt alkalmazást.
Az ügy másik – jelenleg letartóztatásban lévő – vádlottja egy 38 éves ukrán férfi, aki a nő révén jutott valótlan tartalmú útlevélhez. A férfit végül az Egyesült Királyságban fogták el, és átadták a magyar hatóságoknak – derül ki a közleményből.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a nő ellen bűnszövetségben elkövetett embercsempészés, és 198 rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás, a férfi ellen egy rendbeli, felbujtóként hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróságra.

Népszava


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com