Hét zűrös legenda az űrkutatás történetéből, amely máig felkavarja a közvéleményt

hold

Az elmúlt évszázadban fellendülő űrkutatás valóságos aranybánya volt az összeesküvés-elméletek hívei számára. Egyesek a Mars felszínén épített csatornákat, mások vénuszi élőlényeket vélnek felfedezni egyes képeken.

Rengetegen meg vannak győződve róla, hogy a kormányzat már rég kapcsolatot teremtett a földönkívüliekkel lezuhant űrhajókon keresztül, ugyanakkor vannak, akik még azt is kétségbe vonják, hogy megtörtént-e egyáltalán Neil Armstrong holdraszállása. Következzen hét zűrös história az űrkutatás történetéből.

Járt-e ember a Holdon?

Neil Armstrong a Hold felszínén

Az Apolló-program keretében 1969-1972 között 12 amerikai asztronauta sétálhatott a Hold szürke felszínén. A rendkívüli vállalkozás természetesen már azóta foglalkoztatja az összeesküvés-elméletek híveit, amióta csak Neil Armstrong híres szavai: „Kis lépés az embernek, nagy ugrás az emberiségnek” recsegve-ropogva megérkeztek a földi rádióállomásokra. Azóta már számos fénykép is nyilvánosságra került az első holdraszállás eseményeiről, amelyek gazdag alapanyagot biztosítanak azok számára, akik szerint az egész program és vele a holdraszállás valójában csak színjáték volt.

Leggyakoribb érveik között találjuk, hogy a képeken nem látszanak a csillagok, és képtelenségnek tartják, hogy a kitűzött amerikai zászló lobogjon a Holdon, hiszen azon, légkör híján, nem is fújhat a szél. Ezeknek a jelenségeknek azonban meglehetősen prózai magyarázataik vannak. A csillagok éppen azért nem látszanak a holdi égen, amiért a Földön sem látjuk őket nap közben: a napfény ugyanis teljesen elmossa a csillagok fényeit. A zászló lobogásának titka az anyagában rejlik. A NASA emberei ugyanis gondolva arra, hogy egy hétköznapi zászló – amely egyszerűen csak lógott volna a rúdon – nem mutat majd túlságosan felemelő látványt a holdraszállást megörökítő fotókon, olyan fémszálakat szőttek a lobogóba, amelyek viszonylagos tartást biztosítottak neki, ezzel olyan hatást keltve, mintha a zászló tényleg kibontva szállna a Hold felszínén.

Mit rejt az 51-es körzet?

„Tilos a belépés” – táblák az 51-es körzet határánál

Az Egyesült Államok kétségtelenül legrejtélyesebb tevékenységei közé tartozik mindaz, ami a Las Vegas városától északnyugatra, a nevadai sivatagban fekvő, a nyilvánosság kizárásával működő katonai bázison történik. Hírnevét leginkább annak köszönheti, hogy a 20. század második felében számos UFO-észlelést rögzítettek a környéken, így egyre többen kezdték el hangoztatni, hogy a létesítmény valójában a földönkívüliek tanulmányozására és a velük való kapcsolattartásra szolgál.

A megoldás azonban ezúttal sem olyan izgalmas, mint a legenda. A körzet ugyanis Edwards Air Force Base nevű katonai repülőgépkomplexum része, amelyről azonban közismert, hogy már 1955 óta az amerikai kémregülőgépek tesztelő terepeként szolgál. A környéken észlelt azonosítatlan repülő tárgyak tehát valószínűleg nem egy másik bolygóról érkeztek, hanem pusztán a hidegháborús évek technológiai versenyének éppen legújabb amerikai modelljeit pillanthatták az eget kémlelő emberek.

Egy marslakó arca

A „marsi arc” a Viking-1 űrszonda felvételén

A NASA Viking-1 űrszondája egy különös fényképet készített a Vörös Bolygó felszínéről. A képen egyesek egy arcot véltek felfedezni, amint az kiemelkedik a felszínből. A NASA kutatói ellenben úgy vélték, hogy a jelenség nem több egy egyszerű kőhalomnál, amely csak a fények és árnyékok különös összjátéka miatt hasonlít egy emberi arcra.

Az új, nagyobb felbontású fénykép a „marsi arcról”

1996-ban indult közel egy évtizedes útjára a Mars Global Surveyor űrszonda, amelynek egyik feladata volt, hogy pontot tegyen a kérdés végére. Ennek jegyében újra lefényképezték a „marsi arcot” és annak környezetét, ezúttal már sokkal fejlettebb technológiával. A magas felbontású felvételek a szkeptikusokat igazolták, minthogy kiderült, valóban egy teljesen hétköznapi marsi földhalommal állunk szemben.

Tunguszka rejtélye

A szibériai Tunguszkánál letarolt erdő

1908. június 30-án a transszibériai expressz utasai rendkívüli dologra lettek figyelmesek. Előbb egy vakító fénycsóvát láttak az égen, majd néhány pillanattal később erős rengéseket éreztek fülkéikben ülve. Aminek tanúi voltak, az minden bizonnyal az írott történelem korszakának legnagyobb Földet érő becsapódási eseménye volt – 500 kilométer távolságra a vasútvonaltól. A becsapódó objektum a légkörbe érve hatalmas tűzgömbbé változott és több száz hektárnyi erdőterületet tarolt le teljes egészében porrá égetve annak élővilágát. Az eseménytől 65 kilométerre fekvő Vanavara településének lakosai arról számoltak be, hogy a hirtelen jött forró légnyomás betörte az ablakokat és akár több méter távolságba is elrepítette az embereket. A becsapódás ereje becslések szerint ezerszerese volt a Hirosimára dobott atombombáénak.

Hogy mi csapódott be Szibériában aznap, máig nem tisztázott. Kutatók szerint minden bizonnyal egy jelentős méretű meteorittal vagy aszteroidával van dolgunk, de természetesen számos híve van annak az elméletnek is, miszerint földönkívüli űrhajó lezuhanása okozta a példa nélküli pusztítást.

Csatornák a Marson?

A Mars térképe 1894-ből és a Hubble-teleszkóp felvételén

A tudományos ismeretterjesztés egyik első jelentős alakja volt az amerikai Percival Lowell, aki az 1800-1900-as évek fordulóján számos írást tett közzé, amely a széles olvasóközönség számára mutatta be mindazt, amit a korban tudtak a világűrről. Eme írásaiban Lowell felvetette, hogy a Mars felszínén távcsövekkel látható hatalmas jelenségek valójában egy intelligens civilizáció által épített mesterséges csatornarendszer része, amelynek célja, hogy vízzel lássa el a hatalmas marsi sivatagokat.

A marsi csatornák Percival Lowell rajzán

Azóta természetesen már számos űrszonda jutott el a Vörös Bolygóra, de mindeddig még egyetlen fénykép sem készült, amely igazolta volna Lowell elméletét a mesterséges marsi csatornákról. A kérdéses jelenségek valójában természetes képződmények lehetnek, amelyeket sok ezer évvel ezelőtt víz vagy jég vájhatott a bolygó felszínébe.

Néhány perc a Vénuszon

Az egyik Venera szonda által készített fénykép

Az 1970-80-as években a szovjetek számos űrszondát indítottak útnak, hogy a Vénuszt tanulmányozzák. A Venera program keretében tíz szonda landolt a bolygó felszínének különböző pontjain. Ezek azonban mindössze egy-két percen keresztül tudtak adatokat és fényképeket továbbítani a Földre, mielőtt a Vénusz extrém időjárási viszonyai (átlagosan 462 Celsius fokos felszíni hőmérséklet) miatt felmondták volna a szolgálatot.

A fényképek alapján egy orosz tudós néhány évvel ezelőtt azt valószínűsítette, hogy azokon egy sajátos vénuszi élőlényt is láthatunk, ugyanis több (egymástól több száz kilométerre készült) fényképen is egy félkör alakú objektum látható. A NASA szerint azonban a kérdéses objektumok valójában földi eredetűek. Egészen pontosan a Venera szondák fényképező lencséit védő „kupakok” lehetnek, amelyek landolást követően automatikusan lepattantak a talajra. Mindez pedig természetesen megmagyarázhatja azt is, hogy miért jelenik meg a tárgy az egymástól távol földet érő szondák fényképein is.

Csészealj vagy légköri ballon?

A roswelli esetről tudósítú újságcímlap

Kétségtelenül a világ egyik leghíresebb UFO-észlelése az eset, amelyre 1947-ben került sor az Új-Mexikó állambeli Roswell települése mellett. A történet szerint egy éjszaka folyamán egy csészealj vagy űrhajó zuhant le egy környékbeli farm területén, amelynek maradványait a kormányzat pillanatok alatt lefoglalta és ismeretlen helyre szállította. Az amerikai hadsereg hivatalos magyarázata szerint a lezuhant objektum valójában egy légköri ballon volt, amelyet mikrofonokkal szereltek fel és arra használtak, hogy a szovjetek által végzett nukleáris tesztrobbantások által keltett hanghullámokat ellenőrizzék vele.


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com