Hazudott a Fidesz Ujhelyiről: újabb pert nyert a szocialista EP-képviselő

ujhelyi

Újabb pert nyert Ujhelyi István szocialista EP-képviselő az őt korábban korrupcióval meggyanúsító kormánypárti médiumokkal szemben.

A mai napon a Lokál internetes oldalát kötelezte első fokon helyreigazításra a bíróság, miután – többek között Nacsa Lőrinc kormánypárti politikus kijelentéseire hivatkozva – a lap hamis tényállításokat közölt a politikus szegedi házával, illetve annak állítólagos felújításával kapcsolatban. A perben a mai napon meghallgatták azt a Baranyi Sándort is, aki a Szeviép korábbi vezetőjeként többek között a Délmagyar című lapnak adott interjúban vádolta meg Ujhelyit. A bíróság mai döntése értelmében Baranyi tanúvallomása elégtelen volt ahhoz, hogy kijelentéseit igazolni is tudja.
Nem ez az első alkalom, hogy a kormánypárti média szereplői kénytelenek helyreigazítani hazug állításaikat. Korábban a Figyelő című hetilap már közölte, hogy valótlanságokat híresztelt Ujhelyi Istvánról, az EchoTV pedig egyelőre azzal kíván kibújni a hasonló jogi eljárás alól, hogy április elseje óta az EchoTV Zrt. nem folytat médiaszolgáltatást.

Budapest, 2019-05-29

Ujhelyi István

Fotó: Ujhelyi István


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com