Hatalmas tömeg tüntetett Pozsonyban: Nem akarnak egy orbáni Szlovákiában élni (+képek, videó)

Foto N - Tom‡? Benedikovi?

Közel húszezren vonultak utcára pénteken a szlovák fővárosban.

A demonstrálók

  • tiltakoztak az újságírókat és a civil szervezeteket megfenyegető Robert Fico volt miniszterelnök ellen
  • követelték a diplomamunkáját plagizáló Andrej Danko házelnök lemondását
  • és kiálltak a szlovákiai demonstráció-sorozat szervezői mellett, akiket a szlovák rendőrség egy névtelen bejelentés nyomán kezdett el vizsgálni.

A tüntetéseket szervező Tisztességes Szlovákiáért mozgalom aktivistáit azért hallgatták ki a rendőrök, mert a feljelentés szerint Soros György pénzeli őket és puccsra készülnek.

Robert Fico pontosan ugyanezt mondogatta már márciusi bukása előtt is, amit most új fokozatra kapcsolt.

“Ingyen vagyok itt” feliratú tábla a pénteki tüntetésen, üzenve Ficonak a “Soros-vádakra”
fotó: Tomáš Benedikovič, Denník N

Karolína Farksá főszervező beszédében azt mondta, folytatják a demokráciáért vívott harcot.

A tüntetés-sorozat még februárban indult, Ján Kuciak oknyomozó újságíró és barátnője brutális meggyilkolása után. A pénteki volt a tizedik alkalom, hogy a Tisztességes Szlovákiáértmozgalom utcára hívta az embereket.

“Felszólítjuk Andrej Kiska köztársasági elnököt, Peter Pellegrini miniszterelnököt és Bugár Béla Most-Híd pártelnököt,

ne engedjék, hogy az előző miniszterelnök olyan irányba vigye Szlovákiát, mint ahogy azt Orbán úr teszi Magyarországon.”

– szólították fel a tüntetés szervezői Szlovákia vezető politikusait. Azt akarják tudni, vajon Pellegrini mikor állítja már meg azt a gyűlölethullámot, amit Ficoék az országra eresztettek.

A köztársasági elnök szerint a rendőrségi vizsgálat félelemkeltő, és ő

mindent el fog követni, hogy Szlovákiában ne kelljen félnie a civileknek.

A tüntetésen felszólalt Haraszti Miklós SZDSZ-alapító és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet korábbi sajtószabadság-felelőse is.

A pozsonyival egy időben még hét szlovák városban tüntettek az elmúlt időszak eseményei miatt.

Az Euronews rövid videójából látszik, milyen elképesztő nagy számban vettek részt a demonstráción:

Kiemelt kép: Tomáš Benedikovič, Denník N

(Átlátszó nyomán)


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com