„Három firenzei bemegy a kocsmába…” – milyen vicceket meséltek a középkori Itáliában?

középkori humor

Ha két szóban kellene összefoglalni a középkori humort, akkor azt mondhatnánk, hogy trágár és kegyetlen. A korszakban született viccek többsége a szex és a testiség témájában született, szereplői pedig gyakran voltak ostoba férjek, rossz feleségek, sőt néha nagyon is konkrét személyek. Megjelenik bennük a helyi plébános, történelmi szereplők vagy akár maga a király is.

Három firenzei bemegy a kocsmába…

A középkor egyik legismertebb viccgyűjteménye egy olasz tudóstól, Poggio Bracciolinitől (1390–1459) származik. A Medievalists cikkéből kiderül, hogy Poggio karrierjének legnagyobb részét a pápaság szolgálatában töltötte és számos könyvet írt különféle területeken. Életében Európa egyik legzseniálisabb elméjének tartották. A különféle vicceket összegyűjtő munkájában így szól a humor szükségességéről: „Helyénvaló, sőt majdhogynem a filozófusok által ajánlott szükséglet, hogy az elménket, amelyet annyi gond és aggodalom terhel, néha-néha pihentessük a folyamatos munkától, és jókedvre és vidámságra ösztönözzük néhány humoros történettel.”

Íme néhány tréfás és elmés történet, amelyet a reneszánsz tudós őrzött meg számunkra:

Egy firenzei ismerősöm egyszer egy lovat akart vásárolni Rómában. Az árus 25 arany dukátot kért a lóért, amit ő azonban sokallt, így alkudozni kezdett: felajánlotta, hogy kifizet 15 dukátot, a többivel pedig tartozni fog. Az árus belement az üzletbe, majd a következő nap felkereste a firenzeit, hogy behajtsa rajta az adósságát. Ő azonban visszautasította, mondván: „Muszáj megtartanunk az egyezségünket! Megállapodtunk abban, hogy az adósod leszek, ha fizetnék, akkor viszont már nem lennék az.”

Volt egyszer egy Francesco Qartnense nevű firenzei kereskedő, aki Genovában élt feleségével és gyermekeivel. A gyerekei meglehetősen soványak voltak, szemben a genovai gyerekekkel, akik általában erősek és egészségesek voltak. Egy nap megkérdezték tőle, hogy miért olyan gyenge fizikumúak a gyerekei a fiatal genovaiakhoz képest. „A magyarázat nagyon egyszerű” – felelte – „Én egyedül csináltam a gyerekeimet, míg nektek sokan segédkeznek ebben.” Tudvalevő ugyanis, hogy miután megházasodtak, a genovaiak hamar ismét tengerre szálltak és akár hosszú évekre is otthon – és más férfiak gondoskodására – hagyják feleségeiket.

 Firenzében egy kissé együgyű fiatal asszony éppen vajúdott. Már régóta nagy fájdalmakat állt ki, amikor a bába, kezében egy gyetyával közelebb hajolt a lány testének titkos részéhez, hogy megbizonyosodjon róla, hogy valóban jön már a gyermek. „Nézd meg a másik oldalon is” – mondta erre a szegény teremtés – „a férjem néha azt az utat választja.”

Három firenzei egy napon épp arról beszélgetett, hogy mi tenné őket boldoggá. Az egyik pápa szeretett volna lenni, a másik király, a harmadik pedig valami más. Egy közelükben álló bőbeszédű gyermek meghallotta őket és azt mondta: „Én dinnye szeretnék lenni.” Mire ez a három csodálkozva kérdezte: „Hát mégis miért szeretnél az lenni?” Erre a kölyök így felelt: ”Mert akkor mindenki megszagolhatná a seggemet.” Ekkoriban ugyanis szokás volt, hogy dinnye vásárlásakor megszagolták a gyümölcs alját, ezzel ellenőrizve, hogy jó-e még.

Egy kövér apát, egy fogatlan püspök és egy megcsalt férj beszélgetnek…

Egy perugiai egyszer nagy búsan járta az utcákat, amikor egyszer csak valaki megkérdezte tőle, hogy miért aggódik ilyen nagyon. A perugiai elmondta, hogy pénzzel tartozik valakinek, amit nem tud kifizetni és ezért idegeskedik. Mire a másik: „Ugyan, hagyd az idegeskedést a hiteleződre!”

Volt egyszer egy férfi Gobbio városában, akit úgy hívtak, hogy Giovanni. Giovanni egy rendkívül féltékeny ember volt, egész nap az forgott a fejében, hogy a felesége hogyan csalja meg őt éppen. Féltékeny elméjéhez méltó találékonysággal, egyszer saját kezével könnyített magán. „Na most” – gondolta – „ha a feleségem terhes lesz, nem tudja majd letagadni, hogy megcsalt engem.”

Septimo apátja egy nagyon kövér és testes ember volt. Egy este Firenze felé igyekezett és attól tartott, hogy be fogják zárni a város kapuját, mielőtt odaér. Az úton találkozott egy parasztemberrel, akitől gyorsan meg is kérdezte: „Be tudok még menni a kapun szerinted?” Mire a paraszt nagy magabiztossággal felelte: „Ó, egész biztosan atyám! Egy jól megrakott szénásszekér is be tud menni, akkor te miért ne tudnál?”

Egy ismerősünk apja egyszer viszonyt kezdett egy asszonnyal, akinek férje teljesen hülye volt, sőt még dadogott is. Egy éjszaka szeretője házához ment, mert azt gondolta, hogy nincs otthon a férj. Bekopogott és bebocsátást kért, miközben a felszarvazott férj hangját utánozta. Ez a tökfilkó pedig, aki egyébként otthon volt, amint meghallotta őt, sietve hívta a feleségét: „Giovanna, nyisd ki az ajtót, Giovanna, engedd be! Úgy tűnik, hogy én vagyok az.”

 Történt egyszer, hogy egy nagyon szellemes polgártársunk már napok óta szenvedett egy hosszú és fájdalmas betegségtől. Egy nap eljött hozzá egy szerzetes, hogy bátorítsa őt és elmondta neki, hogy Isten azokat bünteti leginkább, akiket a legjobban szeret. „Nem csoda akkor,” – vágott vissza a beteg – „hogy Istennek olyan kevés barátja van; ha így jutalmazza őket, akkor még kevesebb is kéne, hogy legyen neki.”

Egy öreg püspök, aki már elvesztette néhány fogát egyszer arról panaszkodott, hogy a többi is olyan laza, hogy fél, hamarosan azok is ki fognak esni. „Egyet se félj!” – mondta neki egy barátja – „Nem fognak azok kiesni.” „Hát miért nem?” – kérdezte a püspök, mire a barátja válaszolt: „Az én heréim már negyven éve olyan lazán lógnak, mintha mindjárt leesnének, és mégis ott vannak még mindig.”


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com