Hángérjen Pszicho: Ország, Európa közepén. Nem túl nagy, nem is mindig jó, de nekünk megfelel, a mi országunk.

Orbán Viktor

Aztán, ahogyan az a pszicho-filmekben történni szokott, közénk keveredett egy furcsa szerzet. Még csak nem is erőszakkal törte ránk az ajtót – addig hízelgett és ígérgetett, míg be nem fogadtuk az otthonunkba.

Kezdetben nem éreztük, hogy mekkora a baj. Történtek furcsa dolgok, de ezeket sokáig nem vettük komolyan: ahol sok minden furcsa, ott már majdnem minden megszokott.

Ám egyik nap leesett egy kép a falról. Másnap élettelenül feküdt a küszöbön a macska. Egy héttel később nyitva találtunk egy kulcsra zárt ajtót.

Megszűnt egy újság, lemondták egy színész fellépését, kivágták egy téren az összes fát.

Idővel a jövevény egyre zavartabban viselkedett. Lassanként megváltozott minden. Mások lettek a zajok, a zörejek, újak a szagok, az illatok. Fakultak a színek, repedtek a falak, összementek a terek.

Már kérdezni is csak halkan mertük egymást: őrült ez, vagy csupán gazember?

Megváltozott a nyelv, a szavak idővel már nem azt jelentették, mint valamikor. Ha valakitől elvett valamit, azt mondta: idáig nem volt lehetőséged, hogy részt vállalj a közös terhek viseléséből, de most megteremtettem a számodra.

Ha azt mondta, megvéd valamit, azt jelentette, hogy elveszi. Ha kérdezzük, nem válaszol. A tájékoztatás a számára azt jelenti, hogy elmondja, amit ő fontosnak tart közölni velünk.

Korábban nem voltak ellenségeink, most szerzett nekünk. Nem keveset: sokat. Valami írásra hivatkozik, az apróbetűs részben állítólag mindenre felhatalmaztuk, nemzeti konzultációnak nevezi, hogy leveleket ír és kérdőíveket küldözget közpénzen, mindenkinek.

Bármit mond, bármit tesz, az emberekre hivatkozik. Akik, állítólag, mi magunk lennénk. Rákosi és Kádár is az emberekre hivatkozott, csak ők dolgozó népnek és uralkodó osztálynak nevezték az általuk elnyomottakat.

Félelmetesnek próbál mutatkozni, közben látszik rajta: ő az, aki retteg. Ezért harcol a világgal és főként a saját démonaival.
Olyan az egész, mintha csak egy film lenne. Hatásos, de nem igazán eredeti megírt forgatókönyvvel.

Csak nézünk, mint a moziban: vajon kitart-e a pattogatott kukorica és a kóla a film végéig?

Föld S. Péter

Hírhatár


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com