Gulyás Gergely: Felfüggesztés esetén a Fidesz azonnal elhagyja a Néppártot

gulyas

„Olyan kompromisszumot nem tudunk kötni, amely korlátoz bennünket a szabadságunkban”

Hozzátette: ha a kizárás alaposságának vizsgálatára létrejön egy “három bölcsből” álló bizottság, a Fidesz önkéntes döntéssel azt vállalja, hogy a testület munkájának lezárultáig nem vesz részt a Néppárt testületeinek munkájában.

“A Fidesz és az ország méltóságáról is szó van” – fogalmazott a miniszter, aki Brüsszelből nyilatkozott az MTI-nek.
Hozzáfűzte: “olyan kompromisszumot nem tudunk kötni, amely korlátoz bennünket a szabadságunkban és abban a politikában, amellyel elutasítjuk a bevándorlást”.
Közölte azt is: a Fidesz a keresztény Európa megvédését is a legfontosabb politikai célok között tartja számon.

Az elmúlt hetekben a Fidesz mindent megtett a kompromisszum érdekében, a Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber által szabott feltételeket teljesítette – jelentette ki a politikus.
Gulyás Gergely emlékeztetett: a kizárást a pártcsaládból a Néppárt tizenhárom bevándorláspárti tagpártja kezdeményezte, amelyeknek együttesen 34 mandátuma van a 217 fős frakcióban.
A szabályok értelmében azonban a kérdést megtárgyalja a pártcsalád választmánya – tette hozzá.

MH/MTI 


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com