Fontos bejelentést tettek a nyugdíjakkal kapcsolatban

nyugdij

A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja, hogy a nyugdíjemeléseket kössék a béremelésekhez, a nyugdíjkorrekciót a nyugdíjas inflációs kosár alapján számolják ki, és a kormány kártalanítsa az “átvert és kisemmizett” rokkantnyugdíjasokat.

A DK frakciószóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, Románia jelentősen emeli a nyugdíjakat, így a térségben Magyarországon lesz a legalacsonyabb az átlagnyugdíj. Már nem csak Ausztriában, hanem Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is magasabb az átlagos nyugdíj, mint nálunk, Magyarország ebben is végérvényesen leszakadni látszik – tette hozzá Gréczy Zsolt.   

Kijelentette: Orbán Viktor miniszterelnök ígérget, a választások előtt Erzsébet-utalványokkal “szavazatot vásárol”, de valójában őt és kormányát egyáltalán nem érdekli az idős magyarok élete. A magyar nyugdíjak gyakorlatilag évek óta változatlanok és azok is maradnak, pedig a kormány be tudna avatkozni, ha akarna – mondta a képviselő.   

A DK éppen azért küzd az európai egyesült államokért, hogy a kormányoktól függetlenül minden európai polgárnak járjon az európai minimálnyugdíj – hangsúlyozta Gréczy Zsolt.  

Arról, hogy a Jobbik az ellenzéki megállapodás ellenére két fővárosi kerületben is saját polgármesterjelöltet készül állítani, a frakciószóvivő kérdésre azt mondta: az a cél, hogy a választáson csak egy ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesz jelöltjével. A végső megállapodás a pártok megbeszélésein fog megszületni – tette hozzá.   

A Demokratikus Koalíció EP-képviselői valóban azt javasolták a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) EP-frakciójának, hogy ne támogassák az Európai Parlament szakbizottságainak vezető tisztségeire jelölt fideszes politikusok megválasztását – felelte egy másik kérdésre. Hozzátette, az “Orbán-rendszer kiszolgálóit, közkatonáit” nem csak Magyarországon, de az Európai Parlamentben sem akarják támogatni.  

A Fidesz és Orbán Viktor megpróbálja az orránál fogva vezetni az Európai Uniót – reagált Gréczy Zsolt Kövér László házelnök azon közlésére, hogy a kormány később újból előveheti a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslatot.

Reagált a Fidesz

“Azok a Gyurcsányék beszélnek, akik kormányzásuk alatt elvettek egy havi nyugdíjat, sorozatos rezsiemelésekkel és megszorításokkal nehezítették az idősek életét, még a nyugdíjadót is be akartak vezetni”- reagált a Fidesz Gréczy bejelentésére. Mint írják, “a Fidesz-KDNP kormányzása óta minden évben biztosított az inflációkövető nyugdíjemelés, a nyugdíjak vásárlóértéke 10 százalékkal, az átlagnyugdíj 44 százalékkal emelkedett. Az idősek életét az elmúlt években rezsicsökkentéssel, a legfontosabb élelmiszerek áfájának csökkentésével és Erzsébet-utalvánnyal is segítettük. Idén ősszel Magyarország történetében várhatóan harmadik alkalommal nyugdíjprémiumot tudunk fizetni, mert szeretnénk, hogy az ország gazdasági teljesítményéből az idősek is részesüljenek. A 2020-as költségvetésben 840 milliárddal többet költünk a nyugdíjakra, mint a baloldal költött 2010-ben”.

atv.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com