Ferenc pápa kiközösítené a maffiózókat és a korruptakat az egyházból

ferenc pápa1

Az olasz hatóságok elsőként üdvözölték vasárnap azt a vatikáni bejelentést, miszerint az egyház egy tervezeten dolgozik a korrupciót elkövetők, valamint a szervezett bűnözés tagjainak kiközösítésére.

„A korrupció kiirtandó daganat” – Sokszor hangoztatta Ferenc pápa megválasztása óta, hogy a bűnt ugyan meg lehet bocsátani, de a korrupciót nem. Peter Turkson bíborosnak június közepén megjelent, olaszul Corrosione (Korrózió) című könyvének előszavában a katolikus egyházfő „Istenkáromláshoz” hasonlította a szerinte a legsúlyosabb társadalmi csapásnak számító, a világot „elrohasztó” korrupciót, amellyel szemben hívőknek és nem hívőknek közösen kell harcolniuk.

Ferenc pápa szerint a bűnös él a bocsánatkérés lehetőségével, miközben a korrupt soha nem él ezzel, mivel „úgy érzi, nincsen rá szüksége”. A katolikus egyházfő számára nincsen különbség korrupció és maffia között, mivel mindkettő kizsákmányolja embertársait a közös jó keresése helyett.

Ferenc pápa kiközösítené a maffiózókat és a korruptakat az egyházból

(Fotó: Vincenzo PINTO/AFP)

A maffia kártékony tevékenységére pedig már Ferenc pápa elődjei is felhívták a figyelmet: korábban II. János Pál 1993-ban a szicíliai Agrigentóban szólította fel megtérésre a maffia tagjait, XVI. Benedek pedig 2010-ben szintén a szicíliai Palermóban a halál útjának nevezte a maffiát. Három éve Ferenc pápa az egyházi kiközösítéssel fenyegette meg a maffiózókat.

Az MTI tudósítása szerint a korrupció és maffiatevékenység miatti egyházi kiközösítés kérdésében a vatikáni hivatal nemzetközi egyeztetést indít és kánonjogi tervezeten dolgozik. Turkson bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériumának elnöke hangsúlyozta, a kiközösítésről (latinul excommunicatio) a mindenkori egyházfő rendelkezhet: ez a szentségektől való eltiltástól az egyházi közösségből való teljes kirekesztésig terjedhet.

A korruptak és maffiózók kiközösítéséről tervezett pápai rendelkezés Michele di Bari a calabriai Reggio Calabria maffiaellenes ügyésze szerint fordulatnak ígérkezik Dél-Olaszország lakossága és egyháza számára is. A szervezett bűnözés uralta kistelepüléseken élők, közöttük a plébánosok is félnek a „maffiózó szomszédtól”, akit senki nem mer kizárni a helyi közösségből, így a templomból sem, az egyházi kiközösítés viszont „minden alibitől megfosztaná a bűnözőket” – idézte Clalabria-t a magyar állami hírügynökség.

Pietro Grasso volt ügyész az olasz szenátus elnöke rendkívüli lépésnek nevezte a korruptak kiközösítését, amellyel „senki soha többé nem igazolhatná a korrupciót” – írja beszámolójában az MTI. Raffaele Cantone az olasz korrupció ellenes hatóság (Anac) elnöke szerint a kiközösítésnek nemcsak egyházi és jogi, hanem nemzetközi politikai üzenete is lenne.

(MTI)


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com