Ezen kiégtünk: ártó szándékú sárkánylényekkel találkozott Pataky Attila

pataky

Aki Pataky Attila működését nyomon követte az elmúlt évtizedekben, azt már nehezen lephetik meg az ufótörténetek, amiknek az Edda frontembere kivétel nélkül személyes szereplője volt – ezen a mostanin azonban egy kicsit azért felszaladt a szemöldökünk.

Pataky szerint ugyanis már a sárkánylények is felbukkantak a Földön, akik 70-80 százalékban ártó szándékkal érkeztek. Istenem, de sokan vagytok, rosszak!

A földönkívüliek évezredek óta itt vannak a Naprendszerben. Nehéz őket felismerni, hiszen sok köztük az alakváltó. Bármilyen formát ölthetnek, bármilyen nyelven beszélhetnek, vagy épp telepatikus úton kommunikálnak. (…) Több fajról van szó.

Gondoljunk a Hold túloldalán bázist fenntartó sárkánylényekre, a Drachonokra.

Ők csak egy a számtalan idegen faj közül, akiknek 70-80 százaléka egyáltalán nem békés szándékkal van itt

– nyilatkozta többek közt a rocker, aki elmondta, Miamiban feleségével együtt például a Zeta Reticuli rendszerből érkezett idegenekkel találkoztak.

Meggyőződése, hogy a világ kormányai és a hatalommal rendelkező szervezetek mind tudnak erről, és még sokkal többről is.

A mi meggyőződésünk pedig, hogy ha Pataky körül a pszichiáterek forgolódnának olyan szakmai kötelességtudattal, mint a bulvárújságírók, idővel még a sárkánylények is eltűnnének.


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com