Észak-Korea ballisztikus rakétát indított vasárnap a Japán-tenger irányában

kim joun

A helyi idő szerint valamivel reggel nyolc óra előtt fellőtt rakéta típusát még nem állapították meg. Az indítás helye az ország északnyugati részében volt, ahol egy kísérleti támaszpont van. Útvonalát még vizsgálják.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség értesülése szerint a rakéta mintegy 500 kilométert tett meg, ami jóval kevesebb, mint a tavaly többször is sikertelenül kipróbált Muszudan típusú közepes hatótávolságú rakéta, amely elvileg képes megtenni 3000 kilométert. Katonai körökben van olyan feltételezés is, hogy egy újabb típusú hajtóművet próbáltak ki. 

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az idei újévi beszédében azt mondta, hogy próbaindítása előtti utolsó szakaszban van egy interkontinentális ballisztikus rakétájuk. 

Az új amerikai elnök hivatalba lépése óta ez volt az első észak-koreai rakétakísérlet, amellyel Phenjan esetleg Donald Trump hozzáállását is tesztelheti. A Pentagon közölte, hogy észlelték az indítást, és figyelemmel követik a fejleményeket. 

A japán kormány közölte, hogy a rakéta nem érte el az ország területi vizeit, hanem a tengerbe csapódott. 


One Comment;

  1. Hosting said:

    Del-Korea es az Egyesult Allamok “megallapodott, hogy kiaknaznak minden lehetoseget arra, hogy megzabolazzak az eszak-korai provokaciokat”, kozolte a szouli elnoki hivatal, miutan a ket orszag elnoki nemzetbiztonsagi tanacsadoja telefonon konzultalt.

*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com