Éppen a választás előtt jutott a Fidesz eszébe, hogy a közmunkásoknak is tol egyhavi “jutalmat”

közmunka1

110 ezer ember kap 54 ezer forintot.

A vártnál is többet, egyhavi bérüket kapják meg a közmunkások még az önkormányzati választás előtt a hivatalosan a pénteki kormányinfón bejelentett kormányhatározat alapján. Az egyszeri pénzosztás tervét már két hónappal ezelőtt megszellőztette a hvg.hu, ám az akkor birtokukba került tervezet még csak a havi bér 90 százalékával számolt. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azonban a sajtótájékoztatón nettó 54 ezer forintról beszélt, ami megfelel az 54 217 forintos nettó havi közfoglalkoztatotti fizetés összegének.

A Belügyminisztérium közmunka oldalán áprilisi a legfrissebb statisztika, akkor a különböző közmunka programokban 110 ezren dolgoztak, s ha nem is felel meg mindenki az állítólag a renitenseket kizáró feltételrendszernek, több mint százezer fővel számolhatunk. Így a legelmaradottabb térségekben még a létszám drasztikus csökkentése ellenére is meghatározó, többnyire képzetlen tömeg jutalmazására majdnem 9 milliárd forintot szán a kormány.

Sokan, köztük Vécsi István, a Közmunkás Szakszervezet elnöke is úgy nyilatkozott korábban, hogy a pénzzel a Fidesz szavazatokat vásárol az önkormányzati választásra, de az igazság az, hogy erre nincs szüksége. Az utóbbi választásokon ezt a foglalkoztatotti kört és falvaikat sokfelé száz százalékos arányban vitték el a kormánypárti jelöltek. Inkább jutalomnak fogható fel tehát az egyhavi pluszpénz.

A kifizetés idejéről és feltételeiről nem sok derült ki a kormányinfón, a határozat pedig eddig nem jelent meg a Magyar Közlönyben, így a korábbi szövegtervezet alapján csak feltételezhetjük, hogy az egyhavi összeget azok kapják, akik legalább 90 napot dolgoztak már közmunkásként ebben az évben, a pénzt kérelmezniük kell, amivel padlóra küldhetik az egyébként is kevés emberrel dolgozó járási hivatalok apparátusát.

A gesztus különösen épp a közigazgatásban vagy a közalkalmazotti munkahelyeken dolgozóknál verheti ki a biztosítékot, hiszen az állami, de különösen az önkormányzati körben a háttérmunkát végzők, például a karbantartók egy része 2008 óta nem kapott béremelést. Mégis sokan arról beszéltek az utóbbi hetekben, hogy az elhelyezkedést segítő támogatásnak álcázott pénzosztásra azért szánta rá magát a kormány, mert a közfoglalkoztatottaknak 2016-ban emeltek utoljára fizetést és 2011 óta mindössze 15 százalékkal nőtt a bérük.

nepszava.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com