Eltitkolná a kormány, hová folyik el évi 50 milliárd forint

orbán parlamentben

Az ellenzék szerint 50 milliárd forint befektetésösztönző támogatásról nem akar a kormány elszámolni. Ligeti Miklós a Transparency International jogi igazgatója arról beszélt az ATV Start című műsorában, hogy olyan támogatásról van szó, amikor a kormány azért ad pénzt bizonyos külföldi cégeknek, hogy jöjjenek Magyarországra, itt beruházást hozzanak létre, új munkahelyeket teremtsenek, és meghatározott ideig fenntartsák a munkahelyeket.

A kormány még titkolózik, de ennek most vége lehet

Az Unió alapvetően tiltja az ilyen célból adott támogatásokat, de engedélyt lehet kérni az Európai Bizottságtól, hogy bizonyos esetekben mégis adhassanak a tagországok, jegyezte meg.

Elhangzott, hogy Semjén Zsolt aláírásával beadtak egy javaslatot, hogy a befektetések ösztönzésére adott támogatásokról szóló adatkéréseket 5 évig meg kell tagadni. Ligeti szerint már megszokott, hogy bizonyos adatokat titkosítani akar a kormány, mint például hogy a Magyar Fejlesztési Bank által energiahatékonyság céljából kiosztott pályázatoknak mi lett a sorsa, vagy a TAO pénzekkel kapcsolatos titkosítási kísérlet, mely azonban nem járt sikerrel, jegyezte meg.

Ligeti említette, hogy a T.I. már két közérdekű adatpert is megnyert a Külgazdasági és Külügyminisztériummal szemben. Az adatokat még nem kapták meg, mondta, de ha a felszólításuk ellenére sem adják meg, akkor jogi lépéseket fognak tenni. Azt is elmondta, hogy a második per arról szólt, hogy a kiírt pályázati verseny kapcsán azok a cégek melyek benyújtották a pályázatot és nem kapták meg a támogatást, miért nem kapták meg, vagyis mi alapján dönti el a kormány, hogy kinek ad, és kinek nem ad támogatást.

Az is elhangzott, hogy a kormány azzal indokolta a titkosítási javaslatot, hogy Magyarország hátrányt szenvedne a különböző projektekben, ha mindent nyilvánosságra hoznak, hiszen ezek üzleti ügyek. Ligeti Miklós szerint itt nem üzleti ügyekről, hanem közpénz ügyről van szó, és a törvény tiltja a közpénzek körében az üzleti titokra történő hivatkozást.

 

atv.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com