Elhunyt Princz Gábor

printz gabor

Meghalt dr. Princz Gábor, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatója – értesítette Princz Gábor családja az ATV-t.

Princz Gábor 62 évesen tragikus hirtelenséggel hunyt el Bécsben.

A családja az alábbi nekrológot írta róla, amelyet változtatás nélkül, teljes terjedelmében közlünk:

„Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, Dr. Princz Gábor 2018.11.17-én, 62 évesen, tragikus hirtelenséggel, Bécsben elhunyt.

Gábor 1956.03.09-én született Moszkvában. Gyermekkorát Budapesten, míg gimnáziumi éveit javarészt Moszkvában töltötte. Gazdasági tanulmányait a moszkvai Lomonoszov Egyetem politikai gazdaságtan tanári szakán kezdte és a budapesti Marx Károly Közgazdaságtani Egyetemen külgazdaságtani szakon folytatta és diplomáját is itt szerezte meg. Itt ismerkedett meg első, lengyel származású feleségével és elsőszülött lánya, Orsolya is az egyetemi éveik alatt született meg.

Az egyetem elvégzése után a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt. Gábor kiemelkedő üzleti és szervezői képességei hamar megmutatkoztak, 33 évesen a Postabank és Takarékpénztár alapítója és elnökvezérigazgatója lett. Ezzel egyidőben született második lánya, Viktória.

Szakmai tapasztalata, lelkesedése és energiája eredményeként néhány éven belül piacvezetővé tette a pénzintézetet. A Postabank elnök-vezérigazgatójaként 1998-ig tevékenykedett. Ez idő alatt kiemelkedő figyelmet fordított a magyar kultúra és sport támogatására. Második feleségét is ekkor ismerte meg, akitől két fiú gyermeke született, Gábor és Péter, akikkel sok éven keresztül Bécsben élt.

A Postabankot követően szerteágazó gazdasági tevékenységet folytatott Ausztriában és Magyarországon egyaránt. A pénzügyi tanácsadás mellett a kultúrának továbbra sem fordított hátat, fiatal kortárs művészeket támogatott és figyelemmel kísérte a hazai és nemzetközi művészeti élet újdonságait.

Igazi vezető volt, aki a legreménytelenebb körülmények között is képes volt motiválni. Kevesen tudják róla, hogy az újrakezdések embere volt, tele volt ötletekkel, mindig valami szakmai újdonságon törte a fejét. Mindezekben hű társra és támogató partnerre talált élettársa személyében, aki utolsó perceiben is mellette volt.

Utolsó útjára akaratának megfelelően szűk családi körben kísérjük és egyben arra kérjük bánatunkban osztozókat, hogy tartsák tiszteletben magunkban való gyászunkat.

Gyermekei: Orsolya, Viktória, Gábor, Péter”.


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com