Dwayne Johnson: “reális lehetőség”, hogy egyszer elindulok majd az amerikai elnöki tisztségért

Dwayne Johnson

Miután nemrég úgy fogalmazott: “reális lehetőség”, hogy egyszer elindul majd az amerikai elnöki tisztségért, rengeteg támogató visszajelzést kapott napjaink egyik filmes szupersztárja: Dwayne Johnson. Ez olyannyira igaz, hogy az egyik nagy amerikai politikai felmérő cég, a Public Policy Polling adatai szerint ha most lenne egy elnökválasztás, akkor az emberek 42%-a rá szavazna (demokrata színekben), azaz “megverné” az egyébként is népszerűségi kihívásokkal küszködő Donald Trumpot (37%).

BusinessInsider összefoglalója szerint Dwayne a tegnap esi Jimmy Fallon beszélgetős showműsorban már-már politikusi kifejezést használva úgy fogalmazott: sok ember egy jobb vezetést szeretne Washingtonban, illetve “nagyobb higgadtságot és kevesebb zajt”. A Halálos Iramba 8., illetve a Baywatch című idei filmek sztárja ezzel a kifejezéssel elég egyértelműen Trumpra célzott, aki Twitteres bejegyzéseivel eddig is sok zűrzavart okozott, de az elmúlt két hétben igencsak felgyorsultak az események az oroszokkal való együttműködési feltételezések, illetve például az FBI-igazgató múlt heti kirúgása miatt.

A héten már különleges ügyészt kapott a nyakába, ami minden ügyre kiterjedő vizsgálatot végezhet és emiatt a piacon egyre többen kezdtek el spekulálni arra, hogy Trump nem tölti ki a 4 éves mandátumát, hanem vagy lemond, vagy eltávolítják egy jogi procedúra nyomán (impeachment).

Ő lehetne Trump utóda, be is jelentkezett a szerepre


Címlapkép forrása: AFP Fotó, Angela Weiss


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com