DK: a jövő évi a leszakadás költségvetés lesz – válaszolt a Fidesz

kocsis máté

A Demokratikus Koalíció alelnöke a leszakadás költségvetésének nevezte az elfogadásra váró 2020-as büdzsét.

Varju László képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azért bírálta a kormánypárti képviselőket, mert szerinte el fogják utasítani a költségvetéshez benyújtott ellenzéki módosító indítványokat.

A parlament költségvetési bizottságának elnöke úgy fogalmazott: a kabinet felelőssége lesz, hogy jövőre még több háziorvosi praxis üresedik meg, még több kórházi osztály zár be, még kevesebb lesz a tanár és a hivatali dolgozó.


A sajtótájékoztatón részt vett a független képviselő Bősz Anett, a Liberálisok politikusa, aki azt mondta, hogy az olyan nagy ellátórendszerek, mint például az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátás, nem tudnak érdemben részesedni a GDP-növekedésből. A kormány nem fektet eleget a jövőbe – értékelt. Szerinte a családvédelmi akciótervet nem lett volna szabad elérhetővé tenni a leggazdagabb társadalmi csoportok számára, mert a megmaradt forrásokból újabb lehetőségeket nyithattak volna meg a legszegényebbek előtt.

A Fidesz szerint Gyurcsányék ugyanazt a politikát folytatják, amivel egyszer már tönkretették az országot és a gyermekes családokat. Most is zsigerből elutasítják a 2020-as költségvetést, amely a családok támogatásának költségvetése, a meglévő családtámogatások mellett biztosítja a családvédelmi akcióterv új támogatásaihoz szükséges pénzeket is. 

A DK módosító javaslataiból visszaköszönnek a gyurcsányi idők, amikor mindig csak elvettek a gyermekes családoktól, most is megszorításokat, pénzelvonásokat és adóemeléseket akarnak.  

Válaszukban hozzátették, hogy a jövő évi költségvetés két és félszer több pénzt biztosít családtámogatásokra, 770 milliárddal többet egészségügyre, 633 milliárddal többet oktatásra, mint amennyit a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetés biztosított. Folytatódik az ápolók és a rendvédelmi dolgozók béremelése is.

MTI


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com