Diana hercegnő 26 évesen már eltemette élete szerelmét

diana hercegnő

Barry Mannakee, a testőr volt élete szerelme, vallotta be Diana hercegnő azokon a filmfelvételeken, melyeket a hétvégén hozott nyilvánosságra a Channel 4 a “Diana saját szavaival” című dokumentumfilmjében

Diana a felvételeken arról is vall, hogy mennyire traumatizálta, amikor Károly az esküvőjük előtt adott nyilatkozatukban arra a kérdésre, hogy szerelmes-e, azzal felelt, hogy “legyen bármi is a szerelem”.

A hercegnő állítása szerint csak évekkel az esküvője után talált rá az igazi szerelemre.

“24 vagy 25 éves lehettem, és halálosan szerelmes valakibe, aki a környezetemben dolgozott [testőrként]“

- mesélte a felvételeken, amiket Peter Settelen színész készített 1992-93-ban. Diana 19 évesen házasodott.

A románc tragikusan végződött. A testőrnek, Barry Mannakeenek távoznia kellett állásából, három hétre rá pedig motorbalesetben életét vesztette. Diana megfogalmazásában Mannakeet “megölték”. “Ő volt életem szerelme, ez igazán gyilkos volt” – mondta. Mannakee 1987-ben, 39 éves korában vesztette életét. A motort, amivel balesetet szenvedett, a barátja vezette. Egy autóval ütköztek, a barátja túlélte a balesetet. A vétkes autóvezetőt 85 fontra bírságolták gondatlan veszélyeztetés miatt, miután a helyszínelők balesetnek nyilvánították a történteket.

Diana viszont a jelek szerint meg volt győződve arról, hogy a történteknek közük lehetett a viszonyukhoz.

Diana a halála közelgő 20. évfordulója alkalmából levetített, 25 éve rögzített felvételeken Károlyhoz fűződő viszonyáról is beszélt. A trónörökös szerinte elég összevissza jelzéseket küldve udvarolt. Esküvőjük előtt mindössze 13-szor randiztak. Diana szerint Károly a második randin levakarhatatlan volt, “mint egy rossz bőrkiütés”, de aztán visszavett. “Volt, hogy minden nap felhívott, hogy aztán hetekig egyáltalán ne keressen. Nem volt túl következetes az udvarlásban”. A házasságukra már inkább az utóbbi volt a jellemző, Diana szerint hamar kihűlt a kapcsolat, ami már a kezdetben se volt túl heves. Eleinte “háromhetente egyszer” éltek nemi életet, de az 1992-93-ban készült felvételek előtt “hat-hét évvel teljesen megszünt” köztük az intimitás.

(Via The IndependentThe Guardian)


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com