Családja felülírta Klapka György végrendeletét

klapka-gyorgy-fb

Klapka György örökösei megegyeztek a hagyatékról. Hogy pontosan ki mit kapott a hatalmas vagyonból, egyelőre nem tudni, de nem tartották be a végrendeletben leírtakat.

Klapka György a 2012-ben született hivatalos okiratban két fiát is kitagadta az örökségből állítva azt, hogy ifjabb Klapka György, illetve Christian nem a vér szerinti gyermekei. Ezért a vállalkozó kívánsága szerint az előbbi egyáltalán nem, míg utóbbi csak akkor részesült volna a több száz millióra becsült vagyonból, ha DNS-teszttel bizonyítja az ellenkezőjét.

A sikeres üzeletember sokszor hangoztatta, hogy a legidősebb fiút korábban négyszázmillió forinttal kifizette az örökségből, ám halála után kiderült, ez nem igaz. Az idősebb és az ifjabb Klapka ez emiatt össze is vesztek.

A négy Mary Zsuzsi gyerek, az özvegy és ifjabb György egy-egy külön ügyvéddel érkezett meg tegnap délután háromkor a II. kerületi közjegyzői irodába, ahol hosszú hetek egyeztetése után végre aláírták a megállapodást. A Blikk úgy tudja, a korábban a pereskedésre is kész ifjabb Klapka György sokkal jobban járt, mintha csak a köteles részt, azaz az egyébként neki járó örökség egyharmadát kapta volna.

Az özvegy is ügyesen állt a kérdéshez, míg az első tárgyaláson március végén még a négy gyerekkel közösen képviselték az érdekeiket, a későbbiek folyamán külön ügyvédet fogadott, aki jobb feltételeket harcolt ki neki, mint arra korábban számítani lehetett. – írja a Blikk.


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com