Kiemelt

putyin és orbán

Putyin: A magyar-orosz együttműködés nemzeti érdek

“Jó feltételeket és fejlett technológiát kínálunk. Így ha visszautasítanák az együttműködést, az káros lenne Magyarország nemzeti érdekeire” – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök Szergej Kirjenkóval, a Roszatom vezetőjével tartott megbeszélésén a paksi bővítésről, tájékoztat az orosz TASZSZ hírügynökség.

sokkoló

“Lőttek már le magyar miniszterelnököt”

Van olyan képviselő, aki szerint ezért is indokolt sokkolókat, úgynevezett TASER-eket beszereznie az Országgyűlés őrségének. Az áldozatot 50 ezer Volttal megbénító, 6-7 méter hatótávolságú eszközökre a Blikk információi szerint tízmillió forintot költenek. Megkérdeztük a képviselőket, szerintük szükség van-e sokkolókra az Országházban.

Orbán, Lakatos, Stifner

Veszélyes termék

Pár hete megírta az újság, hogy szemgyulladást, fekélyt és mérgezést okozó anyagokat találtak kétféle, forgalomban levő kozmetikumban. Kiderült, hogy az emberi ürülékben is jelen levő baktériumról van szó, ami még ijesztőbbé tette az esetet.

ingázók

Népvándorlást gerjeszt az osztrák idill

Reni, Réka, Gábor és Szonja, vagy épp a volt varrónő, a volt cukrász és a volt karácsonyfadísz-festő is azok közé tartoznak, akikkel tele vannak az osztrák határon áthaladó utak, és a hozzájuk hasonlók miatt emelkednek az ingatlanárak is a nyugati határszélen.

kormányablak

Íme az igazi magyar kormányablak-art! Nézegesse, ön fizette!

Természetfotóval, kovácsoltvas csillárral, sőt még történelmi regénnyel is lehetett aratni azon a művészeti pályázaton, amivel elvileg a kormányablakokat akarták népszerűsíteni. A hivatali életet közelebb hozó művészeti gyöngyszemekért 250-750 ezer forintot kaptak az alkotók, kár, hogy van, amit levittek az irattárba, a nemzeti pántlikás dvd-n benyújtott „audiovizuális installációt” pedig nem tudták megmutatni, bár félmilliót adtak rá közpénzből. Kikértük a kormányablak-művészet legjobbjait, mutatjuk!

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com