Kiemelt

tesco

Nem adják el a Tesco magyar hálózatot

Szeptember elején a szlovák sajtó arról írt, a Tesco egy hónapon belül nemzetközi pályázatot ír ki egész közép-európai hálózatára, tehát nemcsak a szlovákiai, hanem a csehországi, lengyelországi és magyarországi áruházakra is. A lehetséges felvásárlók között az amerikai Walmartot, a francia Groupe Casino és a japán Aeon társaságot említették.

gombar-csaba168-d0001B26Fe5ddbb217480

Agymosások kora

Komoly erőket vonultatott fel ezen a héten a Göncz Árpád Alapítvány konferenciája, hogy a névadó államfővé választásának huszonötödik évfordulóján régi idők konfrontációiról és kompromisszumairól vitatkozzanak. Kende Péter, Majtényi László, Jeszenszky Géza, Surányi György, Kádár Béla mellett ott volt Gombár Csaba is, a Magyar Rádió akkori elnöke.

Vlagyimir-Putyin-hidfo.ru_2

Putyin beszéde az ENSZ közgyűlésen – VIDEÓ

A 2015. szeptember 28-i ENSZ gyűlésen Putyin szókimondón beszél a jelenlegi válság hátteréről, az Iszlám Államról, a nemzetállamok lerombolásáról, egy szűk csoport geostratégiai törekvéseiről, az ukrán helyzetről, a menekültkérdésről és az éghajlatváltozásról. Burkoltan pedig beszél a szabad kereskedelmi egyezségekről.

20141001nemetorszag-ndk-ddr-thousands-of

25 éve volt a német újraegyesítés

Németország erős, annyi mindent megoldottunk, megoldjuk ezt is – mondta Angela Merkel német kancellár a menekültválságra. Abban mindenki egyetért, hogy a ma 25 évvel ezelőtti német újraegyesítés óta ez lesz Németország legnagyobb kihívása.

44604

Hat bizarr történelmi véletlen

Az Egyesült Államok két alapító atyái közül kettő – néhány óra eltéréssel – az amerikai függetlenség napjának ötvenedik évfordulóján halt meg, volt, aki három elnök meggyilkolását is a helyszínen figyelte meg, egy nő pedig három híres hajókatasztrófánál is jelen volt, de mindhárom alkalommal túlélte a balesetet. Hat különös történelmi véletlen.

rezsicsökk

“Ez lett volna a valódi rezsicsökkentés” – visszaszóltak Lázárnak

Miért nagy baj, hogy a következő ciklus uniós forrásaiból nem költ a kormány a lakóépületek energetikai korszerűsítésére? Az Energiaklub szerint azért, mert a lakóépületekek sokkal olcsóbban lehet energiát spórolni, és a lakosság évek óta várja, hogy megnyíljanak a pályázati lehetőségek. 2,7 millió lakóépület falja fel Magyarországon az összenergia egyharmadát, a lakosságnak pedig nincs pénze arra sem, hogy – ahogy Lázár János mondta – “banki eszközökből” állja a korszerűsítést.

harckocsi

Orosz szuperfegyvert fedeztek fel Ukrajnában

Olyan orosz gyártmányú nehézfegyvereket láttak külföldi megfigyelők az oroszbarát szakadár erők ellenőrzése alatt lévő kelet-ukrajnai területen, amelyet Moszkva Azerbajdzsánt és Kazahsztánt leszámítva még sehova sem exportált, így hivatalosan nem kerülhettek Ukrajna területére. Ráadásul olyan fegyverről van szó, amely hatalmas és válogatás nélküli pusztításra képes.

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com