Amerika

trump cnn

A CNN beperelte Donald Trumpot

A CNN amerikai hírtelevízió pert indít Donald Trump elnök és a Fehér Ház vezető munkatársai ellen, mert a Fehér Ház megvonta a televízió a tudósítójának sajtóbelépőjét.

klimavaltozas

Az amerikai legfelső bíróság szerint igenis vizsgálhatja bíróság, hogy a Trump-kormányzat eleget tesz-e a klímaváltozás ellen

Fiatal (11 és 22 éves kor közötti) környezetvédelmi aktivisták pert indítottak az amerikai kormányzat ellen, mondván, hogy az nem tesz eleget a klímaváltozás elleni harcban. A Trump-kormányzat megpróbálta leállítani az eljárást, a legfelső bíróság azonban most elutasította a kérelmet, így megindulhat a tárgyalás.

donaldtrump_060716getty

Meg akarták mérgezni Donald Trumpot

Ricint tartalmazó borítékot küldtek Donald Trump amerikai elnöknek, jelentette a Fehér Ház biztonsági szolgálatára hivatkozva több amerikai médium is kedden este. AZ MTI erről szóló beszámolójában azt írja, a Fehér Házba még hétfőn küldték az erős mérget tartalmazó borítékot, amelyet azonban még azelőtt kiszűrtek, hogy bekerült volna az elnöki hivatalba.

world trade center

Már 17 év telt el azóta, hogy terrortámadás érte a World Trade Center ikertornyait New Yorkban

Már 17 év telt el azóta, hogy egy terrortámadás érte a World Trade Center ikertornyait New Yorkban, valamint a Pentagont. Azon a napon négy repülőgépet térítettek el a terroristák, ebből kettő a Világkereskedelmi Központba, egy a Pentagonba, míg az utolsó Pennsylvániában a földbe csapódott, miután az utasok felülkerekedtek a gépeltérítőkön.

Barack_Obama

Barack Obama visszatért a politika színpadára, keményen bírálta Donald Trumpot

Szavazásra buzdító beszéddel tért vissza a politika színpadára pénteken Barack Obama. A volt amerikai elnök a University of Illinois diákjai előtt beszélt a 2018-as félidős választásokról azután, hogy átvette az egyetem etikus kormányzásért járó Paul H. Douglas Award for Ethics in Government díjat. Ezt korábban megkapta a nemrég elhunyt republikánus szenátor, John McCain is, akinek a temetésen a demokrata politikus is felszólalt.

trump könyv

Bob Woodward új könyve: Trump elnöksége „teljes idegösszeomlás”

Donald Trump elnöksége “teljes idegösszeomlás” – állítja most megjelent új könyvében Bob Woodward, a The Washington Post tekintélyes publicistája. A könyv konkrét állításait mind John Kelly kabinetfőnök, mind James Mattis védelmi miniszter, mind pedig Nikki Haley ENSZ-nagykövet cáfolta.  A Richard Nixon elnök bukásához vezető Watergate-botrány egyik leleplezőjének új könyve kedden került a boltokba. A Félelem: Donald Trump a

Donald Trump

Trump azzal riogat, hogy erőszak lesz, ha nem a republikánusok nyernek

Mióta a feltételezett orosz választási befolyásolás, illetve az eltussolt nőügyek miatt egyre szorul a hurok Donald Trump körül, az elnök még az evangéliumi keresztény vallási vezetőkkel is összeült hétfő este, hogy megkérje őket: minden erejüket használják fel arra, hogy híveiket mozgósítsák a szavazásra. Ugyanis az időközi választások vészesen közelednek, sőt az ezt megelőző előválasztások már most zajlanak.

trump zászlót szinez

Trump nem tudja hogy néz ki az amerikai zászló

Donald és Melania Trump meglátogatták az ohioi gyermekkórházat, ahol az elnök még rajzolni is leült a gyermekek közé. Igazából nem is rajzolni, színeznie kellett volna, mégpedig az amerikai zászlót, de Trumpon kifogott a feladat: kékkel kezdte el kitölteni azokat a csíkokat amelyek az eredeti jelképen piros, illetve fehér színűek.

US-POLITICS-TRUMP-COMMENCEMENT

Ez már a vég kezdete Trumpnak

Donald Trump hazudott. Félreértés ne essék, én már régóta ezt állítom, de most a Washington Post nálam sokkal visszafogottabb tényellenőrei is kénytelenek voltak kimondani ezt, pedig ők szívesebben használnak ennél enyhébb kifejezéseket a félrevezető állítástól a csúsztatáson át a füllentésig. Most viszont, Michael Cohen eskü alatt tett vallomása alapján már ők se mondhattak mást:

trump néz

Minden ellene szól, vajon elindítják a közjogi felelősségre vonást (impeachment) Trump ellen?

Néhány héten belül Donald Trump két volt embere – az exügyvéd és egykori bizalmas, Michael Cohen, valamint a korábbi kampányfőnök, Paul Manafort – is bíróság elé került. Manafortot csalás miatt összesen nyolc vádpontban bűnösnek találták, így hosszú börtönbüntetésnek néz elébe, tetteinek jelentős részét azonban Trumppal folytatott munkakapcsolata előtt követte el. Cohen ügye még rázósabb: ő beismerte, hogy megsértette a kifizetésekkel a kampányfinanszírozási törvényt és eskü alatt vallotta, hogy erre az elnök kényszerítette – mégpedig azért, hogy lefizessék azokat a nőket, akikkel Trumpnak viszonya volt.

Michael Cohen

Trump vádalkut kötő ügyvédje állítólag tud valamit az oroszokkal való összejátszásról

“Michael Cohen tud dolgokról, amik véleményem szerint érdekelhetik a különleges ügyészt” – jelentette ki már kedd este az MSNBC-nek adott interjújában Michael Cohen ügyvédje, Lanny Davis. Cohen, aki egy évtizeden át Donald Trump legközelebbi bizalmasa, zavaros ügyei intézője, a Trump Organization alelnöke volt, aznap kötött vádalkut az amerikai hatóságokkal.

trump

Magyarázkodni kényszerült Donald Trump

Donald Trump a Putyinnal tartott sajtótájékoztatója után 24 órával rájött, hogy teljesen mást mondott, mint amit akart. Legalábbis ezt állította az amerikai elnök egy keddi sajtótájékoztatón. Trump kifejezte bizalmát a saját hírszerzése iránt is, de a következő mondatban már kétségbe vonta a jelentésük lényegét.

orosz nő

Az amerikai kormány kémkedéssel vádol egy 29 éves orosz nőt

Amerikai sajtóhírek szerint a 29 éves Maria Butina szoros kapcsolatot alakított ki a Republikánus Párttal, és a fegyverviselési jogok védelmezője lett. Butina egy eskü alatt tett írásbeli nyilatkozat szerint „megpróbált létrehozni egy »fekete csatornát«, hogy azon kommunikálhassanak az orosz kormány képviselői”, és a Twitteren direkt üzenetekben kommunikált a kapcsolattartójával. A vádak nincsenek kapcsolatban a Robert Mueller vezette vizsgálattal, ami a 2016-os elnökválasztás orosz befolyásolása után nyomoz.

kumin ferenc

Leváltották a Magyar – Amerikai főkonzult, Kumin belebukott a kétéves magyar kisfiú ügyébe

Kumin Ferenc belebukott a szüleitől elszakított magyar kisfiú ügyébe. Kormányzati források szerint az Információs Hivatal (IH), azaz a magyar hírszerzés nemrég leváltott vezetője, Pásztor István kerül a helyére. Pásztort már június végén leváltották a hírszerzés éléről, és miután tarthatatlanná vált Kumin helyzete a New York-i főkonzulátus élén, megtalálták neki az új állomáshelyet. Kumint menesztik, és a sokkal jelentéktelenebb Ottawába helyezik át.

magyar család illegális bevándorlók

A Ronai and Ronai Ügyvédi Iroda menti meg az elválasztott kisfiút a magyar állam helyett

Holly Ostrov Ronai és a magyar származású Peter Ronai által vezetett Ronai and Ronai Ügyvédi Iroda finanszírozza és szervezi a szüleitől elválasztott magyar kisfiú kimentését New Yorkban. Mint ismert, Zs. Regina és K. László a kétéves Leventével a kanadai határon próbáltak illegálisan belépni, ráadásul a nőnek van egy félbemaradt ügye, mert 2014-ben megpróbált névházasságot kötni, de az eljárás közben hazamenekült Magyarországra.

melania

“Engem tényleg nem érdekel” feliratú kabátban indult el Trump felesége, hogy megnézze a családjaiktól elszakított gyerekek gyűjtőtáborát

A közelmúlt legnagyobb politikai és morális botránya lett abból, hogy az Egyesült Államokba érkező illegális bevándorlók gyerekeit a hatóságok hónapok óta elszakítják a családjaiktól, és több ezer gyereket tartanak fogva börtönszerű körülmények között a mexikói határ mellett.

trump

Kivizsgálják volt-e beépített FBI-ügynök Trump csapatában

Vizsgálja az amerikai igazságügyi minisztérium, hogy tényleg beépültek-e FBI-ügynökök Donald Trump csapatába az elnökválasztási kampány idején. Korábban a New York Times és a Washington Post is azt írta, egy személy tényleg bekerült a kampánystábba, de csak azután, hogy az FBI értesült Trumpék gyanús orosz kapcsolatairól.

taxas lövöldözés

Diák vérengzett egy amerikai középiskolában

Legalább 8-an meghaltak egy amerikai iskolai lövöldözésben. A texasi Santa Fe középiskolájában a reggeli iskolakezdéskor nyitott tüzet a támadó, aki sajtóhírek szerint az intézmény diákja volt, és a rendőrök fékezték meg. Egy személyt őrizetbe vettek, de ezt még nem erősítették meg. Az ámokfutó megállításakor megsebesült az egyik rendőr. A Santa Feben lévő iskolából mentőhelikopterrel szállították.

US President Donald Trump and First Lady Melania Trump welcome French President Emmanuel Macron and Brigitte Macron

Eltűnt a fa, amit Macron adott Trumpnak

Emmanuel Macron francia elnök néhány napja az Egyesült Államokban látogatta meg Donald Trumpot, és vitt neki egy kis szuvenírt is, egy fát az első világháború egyik fontos csatájának színhelyéről, egy olyan csatamezőről, ahol 1918-ban sok amerikai katona is az életét áldozta.

youtube székház

Lövöldözés volt a Youtube kaliforniai székházánál

Lövöldöző miatt riasztották a rendőrséget kedden a YouTube fájlmegosztó honlap kaliforniai székházához, és az incidensnek több sebesültje van. A támadó végül öngyilkos lett – jelentették hírügynökségek. A legnagyobb videómegosztó portál székhelye az észak-kaliforniai San Brunóban van.

trump

First lady a pornósbotrány árnyékában

Két nő – a pornószínésznő Stormy Daniels és a Playboy-nyuszi Karen McDougal – is állítja, hogy lefeküdt Donald Trumppal azután, hogy felesége, Melania életet adott fiuknak, Barronnak. A szlovén exmodell és az elnök között állítólag egyébként sem felhőtlen a viszony az utóbbi időben: többször videóra vették például, hogy nem hajlandó megfogni férje kezét, és több nyilvános eseményre sem kísérte el őt.

radványi miklós

Radványi: minden bizonnyal elindul a vizsgálat Orbánék ellen

„Ha minden igaz, szeptemberig megszülethet a döntés arról, hogy felkerül-e a Magnitsky listára Orbán Viktor és nyolc társa, akik ellen minden bizonnyal vizsgálat indul a Frontiers of Freedom bejelentése alapján” – nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Radványi Miklós, az amerikai jobbközép szervezet elnökhelyettese, a beadvány aláírója.

orbán parlament

Kitilthatják Orbán(éka)t Amerikából

Orbán Viktor, Lázár János, Rogán Antal, Polt Péter, Matolcsy György, Orbán Győző, Lévai Anikó, Mészáros Lőrinc, Tiborcz István – nem kis veszély lebeg a fejük felett. Kitilthatják őket az USA-ból, ha van ott lévő vagyonuk, azt befagyaszthatják, és sehol a világban nem használhatnak semmilyen olyan pénzintézetet, amelyben a legcsekélyebb amerikai érdekeltség is van.

trump

Nem hallgat ügyvédeire Trump

Fehér házi források szerint ügyvédei tanácsa ellenére megjelenik a különleges ügyész előtt Donald Trump amerikai elnök. A Robert Mueller vezette testület a 2016-os elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozást vizsgálja. A nyomozás szálai már Trumpig vezetnek.

amerikai gép

Atomháborúra készül Amerika?

Amíg Észak-Korea és Dél-Korea békére utaló gesztusokat tesz egymásnak, szép csendben Amerika olyan katonai gyakorlatokat végez, ami a felszín alatti háborús felkészülésre utal – írja a Business Insider.

trump fehér ház

Leállhat az amerikai kormányzat

Az amerikai szenátusban óriási ellentétek vannak a demokraták és a republikánusok között, de péntek éjfélig meg kellene szavazniuk a kormányzat rövidtávú finanszírozásáról szóló terveket, annak érdekében, hogy a kormányhivatalok továbbra is zökkenőmentesen működjenek.

times square

Testével próbálta megfékezni a Mercedes C63 AMG-t a rendőr

Ha valahonnan, a Times Square-ről nem vártuk volna ezt a videót. Egyrészt a zsúfolt, keresztutcák-szabdalta, millió lámpával tömött Manhattan nem az a hely, ahol nagy divatja van a gumiégetésnek vagy a bármiféle közveszélyes vagánykodásnak. Másrészt az USA nagyon nem az a hely, ahol gázt szokás adni, ha egy rendőr az autód elé áll. Megmagyarázhatatlan másodpercek világ központjának központjából.

trump

Donald Trump nekiment az FBI-nak

Donald Trump amerikai elnök hétfőn Twitter-bejegyzésben tudatta, hogy szerinte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hamis állításokon alapuló dossziét használt, amikor megindította a vizsgálatot a Trump-kampánycsapat és Oroszország esetleges összejátszásáról a tavalyi elnökválasztási kampány idején.

pentagon

A Pentagon 2009 óta titokban ufókat keres

2009-ben egy Harry Reid nevű demokrata szenátor kezdeményezésére indult egy program a Pentagonban, ami az azonosítatlan repülő tárgyak, azaz ufók észleléseit elemzi, és ezek alapján próbál többet megtudni arról, mik lehetnek azok az objektumok, amikről időről-időre katonai és polgári pilóták és civilek is beszámolnak.

trump és Puerto Rico

Egy év késéssel ugyan, de kezd Trump fejére nőni, hogy nőket zaklatott

2016 októberében úgy tűnt, hogy Donald Trump belebukik a szexuális zaklatási ügyeibe. Miután megjelent róla egy felvétel, amin arról beszél, hogy celebként akármit megtehet, akár pinán is ragadhat nőket, népszerűsége összeomlott. A Republikánus Pártban pánik tört ki, a hírek szerint keresték a jogi lehetőségét, hogy visszaléptessék Trumpot a jelöltségtől.

new york

Robbanás történt New York belvárosában

Ismeretlen eredetű robbanás történt hétfőn New York központjában, Manhattanben, a Times Square-i buszpályaudvarnál. Három metróvonalat kiürítettek. Egyes hírforrások sebesültekről is írnak, de egyelőre nem tudni, mi okozta a robbanást. Mentők és bombaszakértők érkeztek a helyszínre.

new zork

Támadás New York-ban

A rendőrség a kedd délután 3 óra környékén történt tehergépkocsis gázolást, ami 8 halottal és több sérülttel járt, terrorcselekményként kezeli. A támadónál 2 (nem valódi lő-) fegyvert is találtak.
A 2011-ben történt eset óta nem volt terrorcselekmény New York-ban.

rablás

Felmosta a padlót a bankrablóval egy 63 éves férfi Pennsylvaniában

A biztonsági kamerák felvételén látszik, hogy amikor bankrabló a bevételt követelte az egyik ügyintézőtől a pennsylvaniai Scott Townshipben, a 63 éves Robert Sakosky hirtelen leteperte a földre, és elvette tőle a fegyverét és a pénzzel teli zsákot. Végül a maszkot is letépte róla, amire a rabló elmenekült a bankból. Amikor a rendőrök kiértek, Sakosky mutatta meg nekik, hogy merre menekült a rabló, akit nem sokkal később el is fogtak.

GOP 2016 Debate

Donald Trump azt mondta, találkozott a Virgin-szigetek elnökével, pedig ő maga a Virgin-szigetek elnöke

Az amerikai közönség már szinte kétséget kizáróan tudja, hogy Donald Trump elnök mikor mond egy előre elkészített beszédet papír alapján, és mikor kezdi el szabadon lökni a rizsát. Utóbbi esetben általában felnéz a papírról, kinéz a közönségre, a mondatait pedig telepakolja a csak rá jellemző fordulatokkal: „higgyenek nekem” vagy „majd én megmondom önöknek”. Pénteken egy konferencián szintén ez történt, egyszerre Trump felnézett a papírból, és elkezdett magától beszélni.

irma1

Floridát is letarolja az Irma hurrikán

A Karib-szigeteken több halálos áldozattal járó, elképesztő erejű Irma hurrikán az Egyesült Államokban is pusztítani fog és továbbra is rendkívül veszélyes, figyelmeztetett pénteken a Szövetségi Válságkezelési Ügynökség (FEMA)

tűzhangyák

A vízről támadnak a tűzhangyák a texasi áradásban

Hurrikán és árvíz idején az ember egészen sokmindent láthat jönni, de a víz irányából százezres csapatokban támadó agresszív, erős mérgű trópusi hangyákat talán kevésbé, főleg, ha a mérsékelt égövön lakik. De most ezzel is meg kell küzdeniük a Harvey hurrikán által alárasztott területen élő amerikaiaknak.

trump

Ideje komolyan venni Trumpot?

Miután Kim úrfi úgy döntött, hogy nem rakétázza meg Guamot, mert egyelőre nem akar atomháborút, és a különleges ügyész sem talált a Fehér Ház spájzában oroszokat, azt hihetnénk, hogy Donald Trump végre szusszanhat egyet.

trump

Lelépnek Trump kulturális tanácsadói is, lemondásra szólították fel az elnököt

Miután sorban léptek ki az amerikai gazdasági vezetők Donald Trump elnök iparpolitikai tanácsadócsapatából, és Trump erre sértődötten feloszlatta az egész testületet, most lelépnek az elnök művészeti és humántudományi tanácsadótestületének tagjai is. Erről egy közösen jegyzett levélben tájékoztatták az elnököt, és a szöveg bekezdéseinek kezdőbetűi a RESIST, azaz ellenállni szót adják ki.

trump aláir

Trump új pontrendszere alapján Önt szívesen látnák Amerikában?

Múlt héten jelentette be Trump, hogy támogatja két republikánus szenátor, a georgiai David Perdue és az arkansas-i Tom Cotton tervezetét (pdf), amely egy pontrendszer alapján válogatná meg, hogy kiket engednek be az országba bevándorlóként. A tervek szerint ez nagyjából a felére csökkentené a bevándorlók számát, más kérdés, hogy mennyi esély van arra, hogy ebből törvény legyen majd.

trump fehér ház

Trump elnök ma bejelentette: Emigrációs reform következik

Trump elnök ma bejelentette, hogy a Szenátusban beterjesztés alatt van egy új emigrációs törvényjavaslat, a “RAISE”, amit ha megszavaznak, 10 év alatt graduálisan felére csökkentené a legális bevándorlók számát, ami jelenleg úgy 1 millió körül van évente – (picivel több mint egy millió zöldkártyát állítanak ki évente, és kb. 1 millió rezidens kapja meg évente az USA állampolgárságot).

donald_trump_rnc_h_2016

A cserkészek után a rendőrök is elhatárolódtak Trumptól

Nem kell védeni fejét, dobjátok csak be a kocsi hátsó ülésére, ok? Nem kell annyira óvatoskodni – mondta Donald Trump New York állambeli rendőrök előtt mondott beszédében pénteken, amivel rögtön felvetődött, hogy vajon az elnök nem a mostnában sokat vitott rendőri brutalitást szeretné-e ezzel a bátorítani.

trump

Ma is elbukott az amerikai egészségügyi reform

A tegnapi után ismét elbukott a Szenátust vezető republikánusok kísérlete, hogy eltöröljék a Barack Obama elnöksége alatt bevezetett amerikai egészségügyi reformot, az úgynevezett Obamacare-t. (Ez egy Európából nézve fura, hibrid rendszer: kötelezővé teszi az egészségbiztosítást, de magáncégeknél kell jelentkezni rájuk, az állami pedig ezeket a biztosítási tőzsdéket támogatja meg.)

Jeff Sessions

Az USA kémelhárítása lebuktatta az USA igazságügyi miniszterét

Jeff Sessions számára nagyon kényelmetlen kémelhárítási jelentés szivárgott ki a Washongton Posthoz. Több kormányzati ügynök is megerősítette ugyanis, hogy az USA jelenlegi igazságügyi minisztere a 2016-os elnökválasztási kampány idején találkozott Oroszország washingtoni nagykövetével, és Donald Trump várható orosz-politikájáról is egyeztetettek.

atmbe syorult

Bankautomatába szorult egy szerelő Texasban, segélykérő fecniket adogatott ki a pénzzel

A Texas államban lévő Corpus Christi város egyik bankautomatáját szerelte a férfi, aki véletlenül magára zárta az automata mögött szervizszoba ajtaját, ráadásul még a mobilját is kint hagyta. Próbált segítségért kiáltozni, de nem hallotta senki, egyrészt a szigetelés miatt, másrészt pedig azét, mert ez pont egy autós ATM, amit autóban ülve, többnyire járó motornál használnak az emberek.

William Morva

Hiába kért kegyelmet az ENSZ, kivégezték a magyar származású rabot

Magyar idő szerint péntek hajnalban három méreginjekcióval kivégezték az amerikai–magyar származású, 35 éves William Morvát az amerikai Virginia államban – a kettős gyilkosságért halálra ítélt férfi csak a kivégzés előtt néhány órával tudta meg: nem kap kegyelmet Terry McAuliffe kormányzótól, hiába kérte ezt több érdekvédő szervezet, sőt az ENSZ is.

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com