Biztonsági őrök akadályozták, hogy az éjszaka elnémított Music Fm rádió munkatársai elvihessék személyes holmijaikat

music

Biztonsági őrök akadályozták, hogy az éjszaka elnémított rádió munkatársai elvihessék személyes holmijaikat, illetve megkezdődhessen a bontás. A vezérigazgató a vállalati autóhoz sem fért hozzá, miután az irodaház üzemeltetése akadályozta őt, hogy lejusson a mélygarázsba. A zárakat lecserélték, nincs áram.

Media1 információi szerint botrány alakult ki péntek délben a Music FM rádiót működtető Prodo Voice Studio Zrt. által évek óta bérelt budapesti, a Váci út és a Népfürdő utca sarkán található GTC-irodaházban. Az épületbe belépni kívánó, illetve bent tartózkodó rádiósokat biztonsági őrök vezették ki az épületből, sőt még a rádió programigazgató-vezérigazgatóját, Kiss Anikót sem engedik belépni a Music FM irodájába. A vezérigazgató és munkatársai nem férnek hozzá a saját személyes tárgyaikhoz, a vezérigazgató pedig az általa vezetett cég autójával sem tud kiállni, ugyanis az irodaház biztonsági személyzete megakadályozta, hogy lejusson a mélygarázsba, belépőkártyáikat pedig letiltották. Nem tudják elszállítani a technikai berendezéseket sem, így a bontási munkálatokkal nem tudnak haladni.

Ígéret volt rá, hogy még maradhatnak?

A Media1 telefonon beszélt Kiss Anikóval, aki megerősítette az információt. Kiss Anikó elmondta, hogy cégük a GTC nevű irodaháztól bérli a helyet, akikkel ugyan a Médiatanáccsal kialakult helyzetre való tekintettel már nem kívánták meghosszabbítani az éppen mostanában lejáró bérleti szerződést hosszú távra, de megbeszélték, hogy a rádió sugárzása február 7-ig folyamatos lesz, majd utána még néhány hétig marad a munkatársak egy része, illetve február 7. után kerül sor a technikai berendezések elszállítására, illetve az átadás-átvétel lebonyolítása is később történik meg. Kiss Anikó elmondása szerint azt ígérték nekik, hogy nem lesz probléma, annál is inkább, mivel 10 millió forint körüli óvadékuk – azaz 3 havi bérleti díjuk – letétben van a GTC irodaház üzemeltetőjénél.

Kiss Anikó elmondta: a GTC irodaház üzemeltetői azonban a megbeszéltek ellenére mostanra lekapcsolták az áramot, és az egyik kollégáját őrök vezették ki az épületből. Épp érkezett a kávégép üzemeltetőcége is, de ők se tudták elvinni a berendezéseket, mert őket sem engedik be a biztonsági őrök.

Mi az éjszaka, a rádió lekapcsolásakor csak felvettük a kabátunkat, elmentünk egy étterembe, és minden mást ott hagytunk, beleértve a személyes tárgyainkat is. Nem gondoltuk volna, hogy Magyarországon ilyesmi is előfordulhat, hogy nem juthatunk vissza a saját dolgainkért, és így megaláznak bennünket.

Mi az éjszaka, a rádió lekapcsolásakor csak felvettük a kabátunkat, elmentünk egy étterembe, és minden mást ott hagytunk, beleértve a személyes tárgyainkat is. Nem gondoltuk volna, hogy Magyarországon ilyesmi is előfordulhat, hogy nem juthatunk vissza a saját dolgainkért, és így megaláznak bennünket.

A Media1 telefonon kereste a GTC irodaházat, de írásban kérték a kérdéseinket, arra hivatkozva, hogy jelenleg minden menedzsmenttag házon kívül van, így nincs, aki a sajtónak nyilatkozhatna. Természetesen később még beszámolunk a fejleményekről, illetve a GTC válaszáról.

Frissítés: Lecserélték a zárat is

Nem sokkal azután, hogy a Media1 telefonon és írásban is kereste a GTC irodaházat, illetve fenti hírünk megjelent, a cégnél biztonsági őrök kíséretében – végül mégis felengedték Kiss Anikó vezérigazgatót az irodába.

Szerkesztőségünknek Csiki László, a GTC projektmenedzsere írásban azt állította, hogy az épületbe a bejutás továbbra is akadálytalan mind a garázs területekre, mind a „B” torony 5. emeleti Music FM bérleménybe.

Kiss Anikó azonban telefonon határozottan cáfolta ezt. Azt mondta, most is biztonsági őrök lesik minden mozdulatát, az irodában nincs világítás és áram, és az épület üzemeltetése lecserélte a zárat, így még nem tudja, meddig maradhat egyáltalán. Az áram lekapcsolása miatt Kiss Anikó attól tart, hogy esetleg adatvesztés is történhetett, de jelenleg még a redőnyöket se tudják felengedni, mert ahhoz is áram kellene, így egyelőre nem képesek felmérni, hogy van-e kár,  hisz nem tudják bekapcsolni a számítógépeket.

A Media1 egyik olvasója egyébként jelezte, hogy a Music FM telefonszámai is elnémultak ma. Feltehetőleg ez is az áramszolgáltatás lekapcsolása miatt történt.

Az alábbi kép nem sokkal éjfél előtt, még a Music FM irodájában készült a rádió sugárzásának lekapcsolása előtt.  Akkor az áramtól még nem vágták el a rádiót, csak a hallgatóiktól, de arra a Médiatanács azon tavaly novemberi döntése miatt került sor, mellyel nem hosszabbította meg a médiaszolgáltató február 7-én éjfélkor lejárt frekvenciajogosultságát.

A Facebookon egyébként a Music FM hallgatói ma este 7 órára tüntetést szerveznek a Médiatanács Ostrom utcai épülete elé.

media1.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com