Bíróság előtt kellett bűnhődnie a mezőtúri nőnek, aki kommentelt Facebookon

fidesz parlament

Van ugyebár az a bizonyos szólás- és sajtószabadság. Ez a Fidesz-féle Magyarországon első sorban azzal jár, hogy az újságírókat bilincsben viszik el éjszaka, Fásy Zsülike miatt, vagy ha megír valamit egy internetes lap, amelynek igazságtartalmáról megbizonyosodik, de nincs meg az utolsó morzsáig minden bizonyítéka erre, beidézik a lakhelyétől 200km-re kihallgatásra a nyomozók.

Mondjuk azt, hogy ez az újságíró-szakma velejárója. Arra azonban nem gondoltunk, hogy az egyszerű kommentelők is megjárhatják, ha kifejezik a véleményüket.

Egy mezőtúri nő azt írta a Facebookon, 2014. december 5-én egy közszereplő oldalán, egy nyilvános bejegyzéshez Mezőtúr Város Önkormányzatának képviselő-testületére utalva (valótlanul), hogy “amennyit ellopnak a sintértelep üzemeltetésének címén, abból mi befejezhetnénk a menhelyet! Csak ugye akkor nem lenne mit ellopni!”

A nőt nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásban találták bűnösnek, és egy évre próbára bocsátották. A Szolnoki Törvényszék múlt héten hozta meg jogerős döntését helybenhagyva az elsőfokú ítéletet.

A próbára bocsátás nevelő jelegű intézkedés, ami azt jelenti, hogy a bíróság megállapította, hogy a vádlott bűncselekményt követett el, azonban a jogkövetkezményekről való döntést későbbre halasztotta – írja a 24.hu. 

Ez tehát a véleményszabadság. Legjobb, ha inkább mi sem folytatjuk ezt a cikket, hátha ezért is bíróság elé citálnak minket…

 


One Comment;

  1. Kárpáti Péter said:

    Miért ha valaki véleményt ír egy komment be nem tényeket közöl hanem véleményt az miért bűn szabadon nem lehet véleményt írni? ugyan már ha valaki tény ként ir le egy dolgot valakiről pl lopott az szerintem rágalmazás. de a vélemény miért rágalmazás?

*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com