Balatoni szürreál: a szezon után el is készülhetnek a szabadstrandok

balaton strand, Foto- Röhrig Dániel

Szürreális megoldást vázolt Dömötör Csaba: ősszel fejeződhet be a szabadstrandok felújítása, de a főszezonban le kell állni a munkával. Az ötlet nem jött be.

Újabb, Örkény-egypercesbe illő fordulattal színesedett a balatoni strandbotrány.

Két hete írtuk meg, hogy Magyar Turisztikai Ügynökség végül engedett a határidőkkel (saját hibájukon kívül) küzdő önkormányzatoknak, és azok júliusban is dolgozhatnak a szabadstrandok felújításán – most viszont kiderült, hogy a munkálatok ősszel is tarthatnak majd egyes helyszíneken.
A strandügy részleteit Mesterházy Attila szocialista képviselő firtatta négy levelében június 21-én, olyan, nem mellékes pontokra kérdezve rá, hogy a „A Magyar Turisztikai Ügynökség miért írta ki késve a pályázatot a balatoni sétányok felújítására” – vagy hogy mikor kötötték meg a támogatási szerződéseket erre az érintett önkormányzatokkal, és miért nem engedélyezik a munkálatok meghosszabbítását.

Később is befejezhetik, de előbb fejezzék be
A levelekre két héttel később, egy dokumentumban válaszolt Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinet államtitkára – érdemben azonban csak egyetlen kérdésre reagált: lesz hosszabbítás, mert több önkormányzat ezt kérte.

És itt kezdődik szürreális rész, hiszen Dömötör azt írja, az MTÜ őszre tette át a határidőt, hogy a lassabban haladó önkormányzatok befejezhessék a különböző adminsztratív és műszaki munkákat. Ám a támogató kérésére
úgy kell dolgozniuk, hogy közben „június 30-ig a munkálatok lezárását végezzék el, a strandfelületeket tegyék használatra alkalmassá.” Kérdés, hogy egy félkész strandot hogy lehet balesetveszély nélkül átadni a fürdőzőknek.
A helyzetet csak bonyolítja, hogy Dömötör július 8-i keltezésű levelében június 30-i határidőt említett, miközben lapunk már beszámolt az MTÜ meghátrálásáról; nem kizárt, hogy az államtitkár még valamikor június vége előtt írhatta meg válaszlevelét, ami a napokban jutott el Mesterházyhoz.

Az időjárás a hibás

A válaszban csak a felelősség elkenése egyértelmű. A csúszás okaként Dömötör elegánsan az időjárási körülményeket és az engedélyezési eljárásokat említette, azt szóba sem hozva, hogy éppen az MTÜ miatt kellett hosszabbítani. A turisztikai szervezet ugyanis információink szerint csak az év elején hirdette meg a szabadstrandok felújítására kiírt pályázatot, amire a befutó önkormányzatok május végén kaphattak pénzt. Ami azt jelentette, átlagosan két hónap maradt a fejlesztésekre, csakhogy májusban két hétig szinte végig szakadt az eső, ami lehetetlenné tette az érdemi munkát.  

Dömötör Csaba


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com