„Az öngyilkosság sosem egy embert öl meg, hanem többet”

magányos

Az öngyilkosságok jelentős része potenciálisan megelőzhető – állítja Dr. Szántó Katalin, a Pittsburghi Egyetem Pszichiátria szakának professzora a kilencvenes évek eleje óta él és praktizál az Egyesült Államokban. Egyik fő kutatási területe a már említett öngyilkossági prevenció, a tanítás mellett poszt traumás stressz szindrómától szenvedő veteránokat és más mentális betegségben szenvedőket kezel.

Mi volt az első és legfontosabb, amit tapasztalt, amikor még a nyolcvanas években krízisközpontban kezdett el dolgozni?

Hogy az öngyilkosságot elkövetők túlnyomó többsége, ma már kezelhető pszichiátriai betegségben szenved, főként depresszióban. Tehát az öngyilkosságok jelentős része potenciálisan megelőzhető.

Miért érdekelte ez a terület?

Nem családi vagy személyes oka volt. Akkoriban nem gondolkodtam azon, hogy az öngyilkosság egy alapvető emberi jog, vagy erkölcsi kisiklás, amit sok vallás bűnnek tart és, amit minden áron meg kell akadályozni. Miután befejeztem a rezidenséveimet az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben, elfogadtam egy állást az akkor újonnan nyílt budapesti krízis intervenciós központban, a Korányiban, amit Csiszér Nóra és Furi Anna vezetett. Ez volt az első olyan hely az országban, ami 24 órán át fogadta a betegeket, lelkisegélyszolgálatos vonalat üzemeltetett és a közelében volt egy nagy kapacitású toxikológiai osztály is. Ez a központ fogadta az összes Budapestről és agglomerációból érkező olyan beteget, aki öngyilkosságot próbált meg elkövetni, akár túladagolással, akár mérgezéssel vagy úgy, hogy felkötötte magát. Csak azok kerültek máshova, traumatológiára, akik például magas épületekről ugrottak le. Magyarországon nem gyakori, hogy valakinek lőfegyvere legyen (nem úgy, mint az Egyesült Államokban) ezért ilyen jellegű sérülések legfeljebb a katonák, vagy rendőrök között fordultak elő. Többségben voltak a gyógyszeres túladagolások, mérgezések, fulladások.

Mivel akkor világszinten is Magyarország élen járt az öngyilkossági statisztikákban, a krízisközpontban évente közel 8000 öngyilkossági kísérlettel találkoztunk.

Fotó: Pixabay

Emlékszik még az első páciensére?

Az egyikük egy középkorú férfi volt, aki éjszaka kiment az erdőbe és minden valószínűséggel halálos kombinációjú gyógyszereket vett be. Egy hegymászó talált rá eszméletlen állapotban és hívta a mentőket. A központban nagy hangsúlyt fektettünk a folyamatos ellátásra és az után követésre, ezért már a toxikológián is mellette voltam. Én kértem át a krízisközpontba, így lettem a kezelőorvosa és én végeztem az utógondozását is.

Meglepődtem, hogy egy ilyen komoly, csak a szerencsének köszönhetően nem végzetes, öngyilkossági kísérlet után a férfi legfőbb érzései a megkönnyebbülés, a bűnbánat és még egy bizonyos fokú boldogság voltak.

Azt mondta, hogy bár eleinte azt hitte, a felesége és gyermekei is jobban meglesznek nélküle, lábadozása alatti rendszeres látogatásuk meggyőzte őt az ellenkezőjéről. Még mindig küzdött a depressziójával, de örült, hogy életben maradt és hogy kapott egy második lehetőséget az élettől. Leírta azt az újjászületés-érzést, amit krízisközpontos praxisom 9 éve során nagyon sokaktól hallottam.

Ezek szerint, ha valaki túléli, és megfelelő segítséget kap, hamar átlendül az élni akarás oldalára?

Erről szó nincs, természetesen nem minden páciensemnek tért vissza ilyen hamar az életkedve. Sokaknak hónapokba tellett, hogy kilábaljanak a mély depresszióból. Azoknak a legnehezebb, akiknél a mentális betegség szerfüggőséggel társul, mint például az alkoholizmus. De csak nagyon kevés páciensem mondta azt, hogy azt kívánja, bárcsak meghalt volna.

Sokan megkérdőjelezik, hogy lehet-e segíteni azon, aki valóban elhatározta magát.

Lehet. Az öngyilkosságnál az is tévhit, hogy ha valaki igazán meg akar halni, akkor nem beszél róla, és ha pedig beszél róla, akkor nem gondolja igazán komolyan. Egyik állítás sem helytálló. Az öngyilkossági szándék jelzése vagy nem jelzése, és a szándék komolysága, erőssége is egy spektrumon mozog, nem egy pontban van. Már csak azért is, mert az okok, gondolatok, hogy miért érdemes élni és miért nem érdemes, egyszerre is jelen lehetnek valakiben. Az öngyilkosság a krízis állapotában egyszerűbb megoldásnak tűnik, mint más megoldás után kutatni. Mint az előbbi példa is mutatja,

az emberek a krízis alatt sokszor nem tudjak megítélni, hogy a haláluk hogy hat a körülöttük lévőkre és hogy az az érzelmi állapot, amiben a végzetes döntést meghozták arról, hogy megölik magukat, változhat.

Ezt az empátiahiányt, és hogy a jövőkép (perspektíva) változhat a különböző érzelmi állapotokban George Lowenstein, egy közgazdász írta le, akivel szinten együtt dolgoztam Pittsburghben. Persze vannak azok, akik inkább segélykiáltásnak szánják és megpróbálnak kommunikálni, segítséget kérni, elmondani, hogy öngyilkosságon gondolkodnak. És azok is, akik már régóta tervezik, valóban nagyon komolyan foglalkoznak a gondolattal és nagyon kevés jelét adják, vagy egyáltalán nem is jelzik senkinek. Az öngyilkossággal kapcsolatos ambivalencia, és a belső harc a krízis alatt is változhat.

Mi az, amit rendszerszinten lehetne tenni a felismerésért, prevencióért?

Beszélhetünk különböző szintekről. Nyilvánvalóan az egyik az egészségügyi szakellátórendszer. Utána jönnek azok, akik közvetlenül kezelik a (magas rizikófaktorú) lakosságot, például a körzeti orvosok, akiknek ebben nagy szerepük lehet. Kiskunhalason, az egyik legmagasabb rizikófaktorú térségben végeztünk Kalmár Sándorral, Rihmer Zoltánnal, Rácz Ágnessel és Kelemen Emesével még a kétezres évek elején prevenciós oktatást 28 körzeti orvosnak és asszisztenseiknek. Ez egy több szintű program volt, ahol többek között a depresszió kezelését próbáltuk elérhetőbbé és hatékonyabbá tenni. A körzeti orvosoktól itt azt is kértük, hogy évente töltessenek ki egy rövid kérdőívet a betegekkel. Ennek célja, hogy felismerhetővé váljon számukra, ki tartozik az öngyilkossági magas rizikófaktorba.

Mit jelent pontosan a magas rizikófaktor?

Korábbi öngyilkossági kísérletet, olyan családot, ahol korábban már valaki önkezével vetett, vagy próbált meg véget vetni az életének, családi függőségi halmozódást (ilyen lehet az alkoholizmus), munkahely elvesztését, gyászidőszakot, mentális betegséget, különféle személyiségjegyeket, alkohol- vagy kábítószerabúzust. És persze egyszerre különböző faktorok vannak jelen a magas rizikójú személyekben. Amikor például olyan betegről beszélünk, aki egyszer már megpróbált öngyilkos lenni, nála az a hét lehet a legveszélyesebb, miután kikerül a pszichiátriai osztályról. Ilyenkor a betegek fele, legalábbis az Egyesült Államokban, nem megy magától vissza terápiára, utánkövetésre.

A kérdőívben főként a fentiekre kérdeztek rá?

Többek között, de arra is, hogy voltak-e már öngyilkossági gondolatai. Ha igen, mivel akarta elkövetni? Kelt-e már fel úgy reggel, hogy nem akart élni? Depresszióra vonatkozó kérdéseket is belevettünk, amiket nőknél és férfiaknál máshogy kell feltenni, hiszen sokszor mások a tünetek. A férfiaknál főként az irritábilitás, vagy esetleg ivás, agresszivitás lehetnek feltűnőek. Nőknél a szomorú hangulat, érdektelenség, fáradtság, rossz koncentrációképesség, szexualitás iránti érdektelenség, túl sok-, túl kevés evés vagy alvás. És ami szintén nagyon fontos, rá kell kérdezni a szerhasználatra.

Már többször említette, és máshol is szó esett róla, hogy a szerhasználat, Magyarországon főként az alkoholizmus veszélyeztető tényező.

Akiknek kettős diagnózisuk van, értem ezalatt a hangulatzavart és függőséget, mind a kettőt kell kezelni. Ez nagyon fontos. Amiben én gondolkodom, és aminek ma már széleskörű támogatottsága van és kutatásához én is hozzájárultam, az Dr. J John Mann modellje, mely szerint 

a tartósan fennálló hajlam mondja meg, hogy ki az, aki veszélyeztetett, és az állapot mondja meg azt, mikor vannak a legveszélyesebb időszakok. Ennek a kettős ismerete segítheti a legjobban a prevenciót.

A hajlam alatt több mindent értünk, például hangulatlabilitást (pesszimizmust), impulzív agressziót, csökkent problémamegoldó képességet. Állapot alatt pedig nem csak az életeseményeket, mint egy szerettünk halála miatti gyászt, munka elvesztését, válást, hanem azt is, ha egy pszichiátriai betegség vagy függőség rosszabbodik, esetleg elvonási tünetei vannak a betegnek, és pszichózist is.

Az öngyilkosság nem egy homogén dolog, egy okot soha senki nem fog találni. Különböző utak vannak, amik oda vezetnek és szerintünk ezek az utak, ezeknek a tényezőknek a kombinációjából állhat össze.

Mik lehetnek konkrétan a figyelmeztető jelek?

Ahogyan mondtam, az esetek többségében az emberek így vagy úgy jeleznek a környezetnek. Vagy azért, mert szeretnék, ha megmentenék őket, vagy azért, mert remélik, hogy a kétségbeesésük kifejezésével mobilizálni tudják a támogatórendszerüket. Az öngyilkosságra készülők többsége elsősorban családtagnak és nem szakembernek jelez. Idősebbek esetében ez kissé nehezebben felismerhető, mivel ekkor nem szokatlan a halálról és elmúlásról beszélni.

Egyik szakterülete épp az idős korban elkövetett öngyilkosság, és azt mondja, az idősek is egy különösen veszélyeztetett csoport. Ennek mi a pontos oka?

Korábban azt gondolták, hogy az impulzivitás, az impulzív agresszió az öngyilkossági hajlam egyik fő jellemzője. Ez sokszor jelen van azoknál, akik fiatalabb korban követik el az első öngyilkossági kísérletüket. Az ő esetükben van egy hangulattal kapcsolatos impulzivitás, azaz stressz hatása alatt olyat tesznek, aminek a következményeit nem igazán gondolják végig. A családi, rossz örökletes tényezők (hangulatzavar, öngyilkosság a családban) is inkább rájuk jellemzőek, és ennél a csoportnál is többször jelen van az alkohol, kábítószer használat.

Tőlük azonban nagyon különbözik az a csoport, amelynél az első kísérlet jóval később van, ötven év felett. Itt nincs igazán jelen az impulzivitást, hiszen az a korral csökken. Rájuk inkább a csökkent problémamegoldó képesség jellemző. Mit értek ezalatt? Az egyik fő kutatási területem, hogy azok az idősek, akiknek öngyilkossági kísérletük volt, vagy azon gondolkodnak, hogy megöljék magukat, hogyan hoznak döntést komplex és változó környezetben (a kutatás alatt laboratóriumi körülmények között természetesen). Mi teszi a depressziós embereket ellenállóvá, vagy sérülékenyebbé, ha negatív életeseményekkel kell megbirkózniuk?

Az öregedés nemcsak a gondolkodást változtatja, hanem meglévő személyiségjegyek is felerősödhetnek. Sokan olyanok, akik szeretnek minden helyzetet kontrollálni, lelkiismeretesek. Tehát olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amik korábban sikeressé tették őket,

viszont idősebb korban, amikor egészségi okoknál fogva mások segítségére szorulnak, már nem dolgoznak, elvesztik ezt a kontrollérzést, ettől pedig kétségbeesnek.

Esetükben visszatartó erő lehet egy-egy szerettük, például, hogy lássák felnőni az unokájukat. Akiknek viszont ez a hálójuk sincs meg, sokszorosan veszélyeztetettek.

Fotó: Pixabay

Ha már említettük, hogy visszatartó erőt jelenthetnek a szerettek, itt érdemes megemlíteni, hogy általában kétféle vélemény uralkodik az öngyilkosságokkal kapcsolatban. Vagy az, hogy mekkora lelkiereje van valakinek, aki ezt képes volt ezt megtenni, a másik pedig az, hogy önző és gyáva volt.

Előbbi vélekedés kialakulásában komoly szerepe van a médiának, mely sokszor akaratlanul is, de idealizálja az öngyilkosságot az illetőn keresztül, aki elkövette. Ez pedig ragadós, létező dolog a társadalmi modellezés, tanulás. És ennek hírességeknél van igazán nagy ereje akkor, amikor arról, aki öngyilkosságot követett el úgy gondoljuk, hasonlít ránk, vagy felnézünk rá.

Akkor is a krízisközpontban dolgoztam, amikor 1986-ban a 17 éves szépségkirálynő, Molnár Csilla öngyilkos lett. Azt követően több olyan fiatal került be, akik az ő módszerével, őt modellezve próbáltak véget vetni az életüknek.

Így ezt a saját szememmel láttam, tapasztaltam, hogy egy létező dolog. Ha a médiában a hangsúlyt inkább a másik oldalra helyeznék, azaz arra, hogyan érinti ez a családot, barátokat, lehet, preventívebb lenne. Hiszen szokták mondani, hogy egy öngyilkosság nem egy embert öl meg, hanem többet. Félre ne értsen, nem azzal van a baj, ha írnak róla, hanem a részinformációkkal. Pláne, amikor azt hangsúlyozzák, senki nem tudhatta, hogy ilyen gondolatai vannak, miközben később kiderült, hogy de, igen, tudták, próbálták is kezelni a hangulatzavarát. Ez előbbi ugyanis azt sugallja, hogy az öngyilkosság nem felismerhető és így nem megelőzhető.

Mivel a hírességeket említette, többen nem értik, miért lesz valaki öngyilkos, aki látszólag sikeres…

Mint már említettem, sosem egy oka van annak, hogy valaki véget vet az életének. A szegénység, bár borzalmas, krónikus stresszt okozó helyzet, és az illető kisebb valószínűséggel jut jó egészségügyi ellátáshoz, még önmagában nem „elegendő” ok. Sikeres, gazdag embereknél sem lehet azt mondani, hogy a pénz megvédi őket az öngyilkosságtól.

Az Egyesült Államokban egyre riasztóbb, növekvő tendencia figyelhető meg az öngyilkosságok számában. Magyarországon ezzel szemben a ráta folyamatosan csökken.

Ez a folyamat már a nyolcvanas évek végétől megfigyelhető Magyarországon (évenkénti közel 5000-ről 1763-ra csökkent), pedig Magyarország sokáig első vagy második volt a világ öngyilkossági statisztikájában.

Ma a 12-13. helyen van, ami nagy változás, mégis még mindig az egyik legmagasabb (100 ezer lakosra 19 öngyilkosságot jut). Ami pozitívum, hogy a csökkenés a fiatalabb korosztálynál drasztikus, ami negatívum, hogy például még így is sokkal több mint a világ legtöbb országában, beleértve Amerikát is. Ennek ellenére az Egyesült Államokban kétségbe vannak esve, hiszen az utóbbi pár évben csaknem 30 százalékos emelkedést tapasztaltak (ma 100 000 lakosra jut 14 öngyilkosság). Itt sem lehet egyetlen okot felhozni, de az kétségtelen, hogy

az öngyilkosságok felét (férfiaknál ez 70 százalék) lőfegyverrel követik el. Ami pedig lőfegyverrel kapcsolatos aggály, az politikai tabu, pláne a mostani, Trump-adminisztrációnál.

Azok a szuicid kísérletek, amelyek más módszerrel (például gyógyszerek) megmenthetők lennének, ha lőfegyverrel követik el, nagyobb valószínűséggel fatálisak. A másik ok, hogy jelenleg is vírusszerűen terjed az ópiátok használata. A kábítószerezés pedig rengeteg negatív életeseménnyel jár és, hangulatzavarokat is indukálhat.

Magyarországon, azt gondolom, hogy sok mindent túlpolitizálnak, legyen szó negatív vagy pozitív változásról. Az biztos, hogy ma elérhető valamilyen szintű pszichiátriai ellátás, jóval több embert kezelnek most, mint 15 évvel ezelőtt. Ez már az antidepresszáns-használati mutatókból is megfigyelhető, a szélesebb körű egészségügyi ellátás, telefonos segélyszolgálatok pedig hozzájárulhattak ahhoz, hogy csökkent az öngyilkossági ráta. A másik, ami fontos lehet, hogy a munkanélküliek aránya jóval alacsonyabb, mint 20 éve. A szegénység akkut probléma, de még mindig jóval több embernek van most munkája, mint a kilencvenes évek elején volt. 

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély-számot.

168óra


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com