Az olykor heti 60 órát robotoló orvosok sem kérnek a 400 órás túlmunkából

orvos
Közösségi portálján tiltakozik a Magyar Orvosok Szakszervezete (MOSZ) tiltakozik a Munka Törvénykönyvét érintő módosítások ellen.
A Magyar Orvosok Szakszervezete a kommünikéjében azt írja: egyetértve a LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége közleményében foglaltakkal, sőt azt megerősítik. Állítják: a munkavállalókra nézve óriási hátrányt jelentene, ha a hivatkozott törvényjavaslat elfogadásra kerülne. Mélyen igazságtalan, hogy az EU legrosszabbul fizetett magyarországi munkavállalói vállára további terheket rakjanak, mind munkaidő terhelésben, mind a többletmunka díjazásának elmaradásával, illetőleg 3 éves munkaidőkeretben történő elszámolási lehetőségével. Mint azt hangsúlyozzák: a magyar munkavállalók, mint európai polgárok, megérdemlik, hogy az EU átlagbérét kapják azonos munkakörökben, mint az EU országokban, és az öt napos munkahetet ne növeljék gyakorlatilag heti 6 napra a “kommunista szombatok” mintájára, gyakorlatilag ingyen munkát végeztetve velük, mindezt 2018-ban Magyarországon, a “családok évében.” Az egészségügyben dolgozók már most is többet dolgoznak, mint a heti normál munkaidő. Az orvosoknak, ápolóknak és egyéb szakdolgozóknak a normál munkaideje heti 40 óra, a munkáltató további 8 órányi gyógyítást kötelezően elrendelhet, és további 12 órát pedig önként lehet vállalni. Ez utóbbi kereteit általában külön szerződés szabályozza. Van olyan intézmény, ahol az utóbbi 12 órás túlmunkákat három havonta számolják el. Azaz az érintettek csak a feladat teljesítése után jóval később jutnak a túlóra után elszámolt jövedelmükhöz. 

*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com