Az MTI eltitkolta, hogy Juncker kirúgná Orbánékat a Néppártból

Orbán Viktor; JUNCKER, Jean-Claude
Kényelmesebb volt mindenkinek átvenni az MTI magyar nyelvű, alaposan megszűrt anyagát, mint utánamenni a német nyelvű eredetinek.
A komplett magyar sajtón átment szombaton az a Die Welt-interjú, amelynek egyik felében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság néppárti elnöke beszólt a román kormánynak, megkérdőjelezve, hogy képes-e levezényelni az unió soros elnökségét, amit ugye 2019 első felében a keleti szomszéd kell, hogy ellásson. Mindezt az állami hírügynökségtől, az MTI-től vették át a magyar sajtótermékek.

 Csakhogy a Juncker-interjú második fele egy magyar szerkesztő, pláne olvasó számára ennél is érdekesebb, ebben ugyanis Juncker arról beszél, hogy a jobbközép Európai Néppártnak rég ki kellett volna zárnia tagjai közül a Fideszt. Ő korábban már benyújtott egy erről szóló indítványt a Néppártban, ám azt elutasították, közölte a Bizottság elnöke. „Az Európai Néppárt kereszténydemokrata elvekre épül, ezekkel már nem tartom összeegyeztethetőnek a Fidesz politikáját” – fogalmazott a luxemburgi jobboldali politikus a Weltnek, felhívva a figyelmet arra is, micsoda veszélyeket rejt, ha valaki populistákat másol.

 Ez azonban a cikk írásakor (15:30) sehol nem jött le: minden lap (Indexhvg.huATVPesti SrácokInfostartHíradó.hu168 ÓraMandinerMagyar IdőkMagyar HírlapPortfolio) az MTI anyagát vette át, anélkül, hogy elolvasta volna az ingyenesen elérhető német összefoglalót a Die Welten (a Google Translate korában némettudás sem kell hozzá), és tájékoztatott volna a magyar vonatkozású részletekről.

 Mivel az állami hírügynökség, az MTI nem tartotta fontosnak közölni Juncker Fidesz-kizárásról szóló gondolatait az olvasóival, ezért erről az összes többi, a hírt tőlük átvevő újság olvasója is lemaradt.

 A szintén az MTI-t átvevő HVG ráadásul még linkeli is az interjút, igaz, nem németül, ahogy az eredetileg megjelent, hanem rejtélyes módon a Deutsche Welle angol nyelvű kiadásáról, ahol nem számoltak be a Fideszt érintő hírről. Egy, csak egy magyarországi lap vette észre a kézenfekvőt: a B1 blog, amelyen Szelestey Lajos már reggel annak rendje és módja szerint szemlézte az interjút.

azonnali.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com