Az élő bejelentkezős Skype-katasztrófa óta először szólalt meg BBC apu

robert kelly

Robert Kelly Korea-szakértő megtörte a csendet, és nyilatkozott egy újságnak a nagyon vicces – bár a savanyújánosok szerint “aggasztó” – BBC-s élő bejelentkezése óta, amikor is két gyereke is rátámadt komolykodó szakértése közben. Kelly a Wall Street Journalnek beszélt éleményeiről.

Bár Kelly a BBC-n nagyon feszültnek tűnt, utólag elismeri, hogy “iszonyatosan aranyosak” voltak a gyerekei. 

Az is kiderül a videóból, hogy a dél-koreai Budanban élő Kelly felesége, Kim Jung-A a bejelentkezés idején a nappaliban vette épp a telefonján videóra férjét. Ekkor látta, hogy a gyerekek beszöknek a dolgozószobába. Először négyéves lányuk, Marion ment be, akinek különösen jó kedve volt, mivel egy nappal korábban tartották a születésnapi zsúrját.

Amióta Kelly rendszeresen szerepel tévében, ez volt az első alkalom, hogy bármivel is hibáztak volna. Kim Jung-A szerint egyébként férje a felelős a tragédiáért, mivel nem zárta be az ajtót.

Kellyt kissé megviselte, hogy hirtelen világsztár lett (a videót közel százmillióan nézték meg eddig), kikapcsolta a Twitter-értesítéseket és nem megy a Redditre sem, de azt mondta, ő főleg pozitív visszajelzéseket kapott.

(Wall Street Journal)


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com