Az ellenzék keddre kérte, Kövér László péntekre rendelte el a kilakoltatásokról szóló rendkívüli ülést

kövér lászló

Az ellenzéki pártok még múlt csütörtökön (május 9-én) jelentették be, hogy rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeztek keddre (május 14-re) hogy azonnali megoldást találjanak “az egyre súlyosbodó lakhatási válságra”.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Tóth Bertalan (MSZP), Vadai Ágnes (DK), Szabó Tímea (Párbeszéd), Csárdi Antal (LMP) és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő közös közleményükben jelezték, összegyűjtötték a szükséges 40 aláírást, így Kövér László házelnöknek össze kell hívni a rendkívüli ülést. A helyzet – mint írták – nem tűr halasztást, mert április 30-án lejárt a kilakoltatási moratórium, amely miatt újra családok ezrei kerülhetnek utcára, tavaly több mint háromezer családot lakoltattak ki.

Úgy tűnik, hogy Kövér László szerint belefér még néhány nap, ugyanis hétfőn 11:45-kor a parlament honlapján megjelent, hogy a rendkívüli ülés csak május 17-én, pénteken lesz megtartva.

Persze, ne csapjuk be magunkat, lehet kedd, lehet péntek, a kormánypárti képviselők nem vesznek részt a lakhatási válság hatásainak enyhítését célzó parlamenti vitanapon.

Mindenesetre elküldtük kérdéseinket a parlament sajtóirodájának, ha elárulják, hogy mi indokolja a késlekedést, akkor közöljük a válaszukat.

alfahir.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com