Az állam működése ezen a területen egy nagy nulla– interjú Baranyi Krisztinával

baranyi krisztina1

Botrányt csinált az Illatos úti telepen tárolt vegyianyagok ügyéből, nemrég pedig a Tiszába ugrott bele, hogy megmutassa, élhetetlen a folyó a bele ömlő mocsoktól.

Baranyi Krisztinával, az Együtt környezetvédelmi szakszóvivőjével, önkormányzati képviselővel arról beszélgettünk, miért nem lehet az államra számítani környezetvédelmi ügyekben, kihez fordulhatnak az állampolgárok, ha úgy érzik, segítségre van szükségük, és hogyan lehet mégis eredményeket elérni, ilyen nehezített terepen. 

20727289_908988652573758_527007140_o.jpg

Kép: Baranyi Kriszta Facebook-oldala

Kettős Mérce: Önkormányzati képviselő a Ferencvárosban, de harcol a Tiszáért is, a legújabb ügye pedig már a Dunához köti. Nem ellentmondás ez?

Baranyi Krisztina: Véletlen, hogy így alakult a politikai munkám. Önkormányzati képviselő vagyok, de az sem túl régóta. Amikor bekerültem a lakóhelyem képviselő testületébe, elsőként engem is érdeklő helyi ügyekkel kezdtem foglalkozni, önkormányzati szinten. Megkeresik az embert a helyi lakosok a problémáikkal, gondjaikkal, és a személyes ügyeket kivéve mindent meg tudna oldani egy önkormányzat, amivel hozzá fordulnak. Ezt a vonalat én a mai napig viszem, de ez nem egy hálás politikai munka.

KM: Miért nem az?

BK: Mert eredményt elérni nagyon nehéz egy olyan politikai közegben, ahol ekkora túlsúlyban van a kormányzó oldal, és az ellenzék képviselői sincsenek „rajta” az ilyen ügyeken. Gyakorlatilag elmagányosodva végzi az ember ezt a fajta munkát. Én nagyon szeretem csinálni, mert azért vannak eredményeim. De ennek két útja van: vagy kikényszerítem a megoldást a nyilvánosság erejével, ami csak akkor működik, ha elér egy ingerküszöböt az ügy, és olyasmiről van szó, ami másokat is érint. Vagy megpróbálom „hátulról”, a hivatalon, intézményeken keresztül, a nagyon jószándékú szakemberek segítségével megoldani a problémákat, gyakorlatilag úgy, hogy a kerületvezetés erről nem tud, vagy „csak” azt nem tudja, hogy én kezdeményezem a megoldást.BK: 

KM: Azért az elég ijesztő, hogy már csak a nyilvánosságban vagy a kerülő útban lehet bízni, nem? Azt gondolnám, hogy az állam és az önkormányzatok is úgy működnek, hogy az állampolgárok problémáit képesek legyenek megoldani.

BK: Valóban nagyon elkeserítő.

2010 óta a helyi önkormányzati rendszer kiüresedett, az önkormányzatok közfunkciókban betöltött szerepe, költségvetésből való részesedése és mérete, szervezeti kapacitásai teljesen leépültek, saját forrásaik minimálisak.

A jelenlegi politikai hangulat romboló hatására pedig mondok egy nagyon egyszerű példát, amiből érzékelni lehet, hogy miről is van szó. Érzékeny vagyok a zöld témákra, így a klímaváltozásra is. Tavaly érzékeltem, amit nyilván mindenki más is, hogy egyre hosszabban tart a nyári forróság, a városi hőszigetek miatt, ahol megrekedt a meleg, egyre elviselhetetlenebbek a nagyvárosi mindennapok. Kisgyerekes szülőként végigjárva a kerület játszótereit azt láttam, és fordultak is hozzám ezzel más szülők is, hogy nagyon kevés az árnyék a játszótereken, ezért nyáron nem tudják használni őket, mert hőgutát kapnak a gyerekek.

KM: Marad az, hogy este megyünk le a gyerekkel az utcára?

BK: Igen, de ez meg nehezen megoldható apró gyerekekkel, akik olyankor már álmosak, nyűgösek. Szóval egy egyszerű előterjesztéssel javasoltam az önkormányzatnak, hogy a leginkább érintett helyeken szereljenek fel napvitorlákat a játszóterek fölé. Ez egy pár százezer forintos költség lett volna játszóterenként. Így már tavaly orvosolni lehetett volna a problémát, az egyébként uniós pénzekből épült szuper játszótereket lehetett volna használni a forró napokon is.

KM: És nem ez történt?

BK: Nem. Látszott, hogy alig tudták, hogy kerüljék ki a kérdést, leszavazni meg nem merték. Végül úgy oldották meg, hogy azt mondták, nekem nincs koncepcióm, egy ilyen beruházás előtt felméréseket kell végezni, hogy a kerület játszóterein mire van szükség, hogy milyen állapotban vannak, és ezzel levették a napirendről az előterjesztést. Én meg kaptam egy felmérést a végén, ami egy excel-táblázat volt, hogy A oszlop: van árnyék, B oszlop: nincs árnyék. Ez volt a felmérés.

KM: A játszótereket meg nem lehet használni…

BK: Majdnem egy évvel a javaslatom után, idén tavaszra tényleg született egy komplex felmérés az illetékes irodától. Ebből kijött, hogy körülbelül 200 millió forint körüli összegből – ami egyébként ennek az önkormányzatnak pár évre elosztva elhanyagolható tétel – felújítható lenne a kerület mind a 40 játszótere a napvitorlákkal együtt is, amelyeket szintén beterveztek, mert tudták, hogy ebből indult ki az egész. Legalább ennyi eredmény lett az előterjesztésemből. Viszont bár hónapok óta megvan ez a felmérés, de döntés arról azóta sem volt, hogy akkor ezzel mit is kezdjenek, elindítsák-e a játszóterek felújítását. A jelentés meg áll a fiókban.

KM: Na de tényleg, mi van akkor a játszóterekkel?

BK: A leginkább baloldali körzetben, a József Attila lakótelepen a háromból egy képviselő fideszes, na az ő körzetében már hozzákezdtek egy játszótér felújításához. Mondjuk pont egy olyan játszótérről beszélünk, ami épp elég árnyékos, és nem is a legrosszabb állapotúak közül való… És külön kiemelném, hogy emiatt lezárták a játszóteret egész nyárra, nagy felháborodást keltve, hiszen épp a szünidőben nem lehet használni. Egyébként pont ez a fideszes képviselő elmondta a testületi ülésen, hogy az ő felesége is sokat panaszkodik, mert éppen az egyik ilyen árnyék nélküli játszótérre szokta vinni a gyerekeit, és tulajdonképpen egyetlen dolog miatt nem valósult meg az árnyékosítás: mert én voltam a kezdeményező.

Hogy visszatérjünk az elejére, igen, ilyen környezetben dolgozni azért elég frusztráló.

KM: Mégis rengeteg botrány fűződik már a nevéhez, főleg környezetvédelemmel kapcsolatosak.

BK: Az első nagy ügyem, ami környezetvédelminek minősül, az szintén egy önkormányzatot érintő dolog volt: az Illatos úti gyár esete. Én ennek az előéletéről semmit nem tudtam, csak megkaptam egy régi országgyűlési kérdésnek a leiratát, amiben Hiller István feltette a tárcának a kérdést, hogy az ott hordókban tárolt vegyianyagokkal mit kívánnak tenni. Azt a választ kapta, hogy ez nagyon drága dolog, de van egy kármentesítéses uniós alap, majd abból kiszorítják. Hétéves ciklusok vannak az unióban, az akkori ciklusba ez a költség nem fért bele, de majd a következőben sor kerül rá – ígérték.

KM: De nem így történt…

BK: Hiller valószínűleg megelégedett a válasszal, mert a kérdést 2014-ben tette fel. Én egy évvel később láttam. Közben szakemberek hívtak azzal, hogy ez egy valódi, sürgető veszélyhelyzet, az ott tárolt vegyianyagok bármikor berobbanhatnak, megmérgezhetik a környéket. Így indult el az a dolog.

KM: Mármint hogy?

BK: Kértem időpontot a felszámolótól, hogy én ezt szeretném megnézni, mert az emberek nagyon aggasztó dolgokat mondanak, de a saját szememmel is látni akartam. A felszámoló egyébként maga is nagyon kétségbe volt esve, de készséges volt, és meg is szerveztük ezt a látogatást. Magammal vittem a Greenpeace egyik szakértőjét, és vittem magammal egy újságírót is, mert azt gondoltam, hogy ha tényleg igaz az, amiről meséltek, akkor annak nyilvánosságot kell kapnia.

KM: Hát botrány az lett belőle!

BK: Ez egy olyan ügy volt, amiért én nagyon szeretem ezt a munkát: fekete-fehér, nincsenek benne ideológiai megfontolások, csak a méreg van, amit el kell vinni. Szerencsére a Fideszben magasabb szinteken azért már ülnek olyan emberek, akik nem mondják egy ilyen ügyre, hogy csak azért, mert ellenzéki szólt, nem kell vele foglalkozni. Kellett persze egy erős nyomás és több hónapos munka ahhoz, hogy eljusson idáig a dolog. De mostanra úgy tűnik, sikerül megoldani a problémát. Ehhez viszont az kellett, hogy több ezer oldalt elolvassak, beleássam magam az ügybe, hogy ne tudjanak olyan kérdést feltenni, amire nem tudok válaszolni. Rettenetesen nagy munka.

20727002_908989749240315_1122622816_o.jpg

Az Együtt akciója a Szamosban, kép: Baranyi Kriszta facebook-oldala

KM: Azóta is így dolgozik?

BK: Igen, az összes ügyemet így viszem, és azóta is érek el jelentős eredményeket. Az egyetlen ügyem, ami nem oldódott meg, az a szentendrei mérgezett ivóvíz ügye, ahol én is belefutottam abba a válaszba, hogy a magyar kármentesítési programba ez már nem fér bele, majd a következő ciklusban megoldják. De én nem álltam le azzal sem.

KM: Ennyi frusztráló nehézség mellett nehéz optimistának maradni?

BK: Az elmúlt 25 évben rengeteg olyan eset volt, hogy jött egy képviselő, mindegy, melyik oldalról, felkarolt egy ügyet, tartott egy sajtótájékoztatót, bekerült az újságokba, aztán másnapra el is felejtette.

Szerintem meg ez nem így működik. Én nem azért kezdek bele ügyekbe, hogy a nevem két napig forogjon a sajtóban, hanem azért, hogy azok megoldódjanak.

Minden ügyemet továbbkísérem, az Illatos útra a mai napig kijárok. Van is oka: a kármentesítés második ütemét nem akarták elkezdeni, ugyanúgy nekem kellett kijárnom, hogy belefogjanak. Most meg azon dolgozunk, hogy elérjük, hogy a legköltségesebb, harmadik részt is elkezdjék csinálni.

KM: Miért ilyen nehéz elérni változásokat?

BK: Hiába van meg a kormányzati szándék, hiába döntenek valamiről, hiába van meg rá a pénz is, a mai magyar bürokratikus körülmények között, úgy, hogy a természetvédelemnek már régóta nincs gazdája, szinte lehetetlen érdemi változásokat elérni. Ott van példának a soroksári mérgezett házak ügye. Ebben az ügyben ugyan született kormányhatározat, és elértem, hogy az érintett családokat kártalanítsák, a területet meg kármentesítsék, de amikor kiadták a feladatot, akkor valami nagyon eltévedt a minisztériumok között. A kármentesítés jól halad. A családok kártalanítása viszont nagyon rossz útra ment, még mindig nem kaptak semmit, kétségbe vannak esve.

KM: Ha a szándék megvan, hol csúszik el a dolog?

BK: Ebben az esetben szerintem nem tudták eldönteni, hogyan kártalanítsák a családokat. Az ügy egyszerre tartozik Lázár János, Fazekas Sándor és Pintér Sándor minisztériuma alá. De amikor megszületett a határozat, egyszerűen nem tudták eldönteni, hogy hogyan értelmezzék.

Az önkormányzat kijelentette, hogy se bérlakásuk, se szükséglakásuk nincs, még egy embernek se, nemhogy hat családnak. Patthelyzet alakult ki, pedig ezeknek az embereknek már így is tönkrement az életük, tovább nem várhatnak. Komoly dolgokról van szó, a gyerekeknek maradandó betegségeik vannak, a pánikbetegségtől a szennyezés okozta genetikai elváltozásig, szóval ezzel nem lehet szórakozni, főleg úgy, hogy az állami felelősséget elismerték, megállapították, hogy a kártérítés jár. Ez nem egy bonyolult dolog.

KM: Akkor miért ilyen nehéz egy egyszerűnek tűnő ügyet megoldani?

BK: Az ilyen ügyek kapcsán a strukturális hiányosságok mindig előjönnek. Belefutottunk a szokásos rendszerhibákba az államigazgatásban: a minisztériumokban nagyon kevés a megfelelő képzettségű, végzettségű, nyelveket beszélő, jó kompetenciájú szakember, mert annyi pénzért nem megy oda senki dolgozni. Olyan félelem és rettegés uralkodik, hogy mindenki csak a felelősség megosztásán, elhárításán dolgozik, döntést hozni senki nem mer. Vagy az van, hogy jön a Lázár vagy az Orbán, és azt mondja, hogy de akkor most ezt megcsináljátok, mint az Illatos útnál, és akkor az úgy is lesz, vagy ha nincs ilyen nagyon direkt utasítás, akkor hónapokig tologatják ide-oda az ügyeket.

KM: Jól érzem, hogy az Ön által vitt ügyek többségében ez a helyzet?

BK: A környezetvédelmi intézményrendszer tényleg kész katasztrófa. Az intézményrendszert szétverték, mondjuk ki, az állam működése ezen a területen egy nagy nulla.

KM: És akkor ezek az ügyek most Önhöz futnak mind be, aztán megoldja, ahogy tudja?

BK: Most már az Együtt környezetvédelmi szakszóvivője vagyok, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy az ügyeimen keresztül elkezdtek bízni bennem az emberek. Hozzám fordulnak, még az olyan, tőlem távol eső ügyekben is, mint mondjuk a Tisza, a Szamos szennyezésének ügye, vagy a vásárosnaményi szennyvíztisztítóé, ami egy lokális, pici telepre vonatkozik. De ez is ugyanolyan felháborító, mint bármelyik másik, hasonló probléma. És most már, ha valaki megbízik bennem, nem mondhatom azt, hogy forduljon máshoz. Itt is jeleztem, hogy keressék meg a helyi képviselőket, de ezen már túl voltak. Megkeresték a fideszes, a jobbikos, az MSZP-s képviselőt is, de soha választ nem kaptak. És hiába próbálták kikerülni a politikát, hogy akkor a vízügynek szólnak, meg a horgászszövetségnek, válasz sehonnan nem jött, vagy ha igen, még letorkolták és meghazudtolták őket.

Vásárosnaményban, ahol a Tiszába folyik a Szamos, jó ideje orrfacsaró bűz terjed. Mint kiderült, a román–magyar határtól két kilométerre elterülő Vetés település határában álló húsüzem, az Unicarm tisztítás nélkül ereszt a folyóba vegyszereket, és állati ürüléket, zsírt, csontlisztet, belsőséget, ráadásul nem is frissen, hanem az üzem udvarán történő rohasztás után. A rohadó szerves anyag olyan mértékben szennyezi a vizet, hogy az súlyosan veszélyezteti a Tiszát is.

Az Együtt akciója az Unicarm vízszennyező tevékenysége ellen

KM: Marad Baranyi Krisztina?

BK: Lehet, hogy valaki azt gondolja, hogy ez nem az én hatásköröm. De valakinek csak oda kell vinni az illetékeseket, hogy nézzék már meg a saját szemükkel, mi folyik! Komoly szakemberek is fordulnak hozzám, jellemzően névtelenek maradnak, de olyan információkat adnak, amikkel patthelyzetet tudok előidézni, így sikerül eredményeket elérni. Az a vicces, hogy néha még politikusoktól is kapok infókat. Beteg egy helyzet, hogy az emberek annyira félnek, hogy nem mernek névvel, arccal megszólalni ilyen ügyekben. Ilyenkor keresnek valakit, aki fel meri vállalni a dolgot – én például ilyen vagyok.

KM: Az egyik fegyvere épp a nyilvánosság ereje. Nem fél attól, hogy most, amikor a teljes megyei lappiacot is bekebelezte a kormány, és alig maradt valaki az ellenzéki oldalon, elvész a nyilvánosság?

BK: Igen, sajnos, ez mindennek a halála. Érdekes módon azokból a megyékből kapom a legtöbb megkeresést, ahová még nem ért el a Mészáros Lőrinc keze. Igaz, hogy vidéken mindenki olvassa a megyei lapot, és sokan mást nem is olvasnak. Viszont egyre többen, és már nem csak a fiatalok használják az internetet. És lehet, hogy az olyan ügyek, hogy ki mennyit lop, már nem érdeklik őket, de azok, amiket a saját bőrükön éreznek – ezeken keresztül el lehet hozzájuk jutni. Nekem egészen kis településekről is vannak követőim, olyan helyekről, ahol még sose jártam, és nem is a diplomás, értelmiségi réteg zömmel. És nagyon sokan jobboldali elköteleződésűek. Szóval az ilyen, 

helyi ügyekben nem számít a kor, a végzettség, de még a pártpreferencia sem. Csak meg akarják őket oldani, de a politikusaik, a választott képviselőik cserben hagyják őket.

KM: És van ebből kiút?

BK: Én azt látom, hogy ha az ellenzék felhagyna a 25 éve berögzült módszereivel, akkor még a szörnyen egyoldalú médiaviszonyok között is el tudná érni az embereket, és az emberek hálásak lennének ezért. Mert nincsenek ahhoz szokva, hogy az ő dolgukkal egy képviselő foglalkozik. Az a tapasztalatom, hogy nekem tényleg hálásak, és követik a többi ügyemet is, nem csak azt, ami közvetlenül érinti őket.

KM: Például?

BK: Főként a saját szakterületemmel kapcsolatban posztolok a Facebook-oldalamra. De a tusványosi eset kapcsán, amikor a földre rántottak egy tiltakozó nőt Orbán beszéde alatt, nem bírtam ki, és posztoltam egyet arról, hogy ez elfogadhatatlan. Kevesen hagyták el az oldalamat, de sokan, még jobboldaliak is írták, hogy igazam van. És ez jó dolog, hogy ez ember véleményét nem csak azokban a kérdésekben fogadják el, amikben napról napra letesz valamit az asztalra.

KM: És mi következik mindebből?

BK: Hogy valóban lehet szemléletformáló még egy politikus is. Ha én hiteles vagyok abban, hogy a szarmentes Tiszáért küzdök a helyi lakosok oldalán, akkor igazat adnak nekem abban is, hogy nem kéne például egy nőt fizikailag bántalmazni azért, mert mást gondol, mint Orbán Viktor. Innen már lehet építkezni.

kettosmerce.blog.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com