Atombombával támadná Trump a hurrikánokat

trump2

Az amerikai elnök több ízben fölvetette, nincs-e mód arra, hogy nukleáris fegyverrel oszlassák szét az Egyesült Államok partjai felé tartó trópusi viharfellegeket – értesült az Axios hírportál.

A beszámoló szerint fültanúk, illetve olyanok, akik nemzetbiztonsági tanácsi feljegyzésekből értesültek erről, azt állítják: Donald Trump afelől érdeklődött – nem is egyszer -, nem lehetne-e atombombát robbantani az Afrika nyugati partjai fölött kialakuló hurrikánok középpontjában, úgynevezett szemében, és ezzel elejét venni annak, hogy a fokozatosan erősödő trópusi szélviharok átvonuljanak az Atlanti-óceán fölött, és hatalmas rombolást végezzenek Észak-Amerikai keleti partvidékén.

Az Axios meg nem nevezett forrása szerint az egyik ilyen alkalommal az hangzott el válaszként: „utánanézünk, Elnök Úr”. Trump kérdése mindenesetre megrökönyödést keltett a jelenlévők körében, és senki nem tudta, mihez kezdjenek a felvetéssel – tette hozzá a forrás.
Egy másik forrás, aki a Nemzetbiztonsági Tanács írásos feljegyzéséből értesült az elnök ezzel kapcsolatos ötletéről, azt állítja: az általa látott szövetben a „nukleáris” szó nem szerepelt, csak az, hogy esetleg szét lehetne bombázni a hurrikán szemét.

A hírportál értesülése nyomán a Fehér Ház azt válaszolta: nem kommentálnak olyan magánbeszélgetéseket, amelyeket „az elnök folytathatott vagy nem folytathatott nemzetbiztonsági csapatával”.

Az Axios megjegyzi: az ötlet nem igazán új, már Eisenhower elnöksége idején is felmerült. A tudósok azonban egyetértenek abban, hogy a gondolat rossz. A washingtoni kormányzat meteorológiai intézetének honlapján külön oldalt szentelnek a trópusi ciklonokkal kapcsolatos „mítoszoknak”, és abban azt írják, az atombomba alkalmazása, azon túl, hogy nem is tudná megváltoztatni a hurrikán haladási irányát, radioaktív felhőket bocsátana a partvidék fölé, pusztító környezeti problémákat okozva.

Az Egyesült Államok keleti partvidékét, főként annak dél szakaszát – valamint a közép-amerikai, karibi térséget – szinte évente sújtó hurrikánok rendszerint nyár végétől késő őszig keletkeznek az Atlanti-óceán keleti, középső térségében, és onnan tartanak nyugat felé.

nepszava.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com