Amerikában nyolc állásba került egy sorosozó riport

soros gyorgy

Az adó megmaradt munkatársai állítják, a belső vizsgálat végére már mellékneveket sem mernek használni.

Egy Soros Györgyöt erkölcstelen antiszemitának beállító, tavaly májusi riport miatt kirúgtak négy embert egy amerikai médiahatóságtól, írja a Miami Herald. Ezzel egy hónapokig tartó belső ellenőrzés zárult le. A kérdéses műsor így végül nyolc ember állásába került: az első négy az azt közlő kubai, de az Egyesült Államok által felügyelt Martí TV és rádiótársaságnál dolgozott.

Sorost, a “magyar-zsidó baloldali milliárdost” egyébként összeesküvés-elméleteket felhasználva mutatta be a riport, ami három részben került adásba a Martín. Úgy fogalmaztak, “nem gyakorló zsidó, rugalmas moralitással”. A műsorért elsősorban felelős Isabel Cuervomások interjúit eközben úgy használta, intha azok sajátjai lennének. Először őt rúgták ki, aztán a szerkesztőjét, egy producert és egy másik újságírót. Nyáron aztán újabb tucatnyi ember került utcára a Martítól, esetükben pénzügyi megszorításokra hivatkozott a vezetőség. A kubai emigránsokat alkalmazó adót át is szervezték, a megmaradt munkatársak egyike pedig azt nyilatkozta, a kirúgástól való félelmükben már nem mernek mellékneveket használni.

A nyilvánvalóan antiszemita, “mélyen sértő és teljesen összefüggéstelen” riportnak sohasem szabadott volna adásba kerülnie, nyilatkozta múlthéten az eset kapcsán John Lansing, a Martít felügyelő hivatal, az amerikai globális médiaügynökségként fordítható USAGM igazgatója. Egy alkalmazottjuktól és három alvállalkozójuktól váltak meg.

N

Fotó: 444.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com