A szocialisták kiállnak a határon túli magyarok szavazati jogaiért

molnár gyula

Ellentétben “néhány ellenzéki párttal”, a szocialisták úgy gondolják, hogy szerzett jogot nem szabad elvenni, a határon túli magyarok szavazati joga fontos vívmány, azt meg kell tartani – nyilatkozta Molnár Gyula, az MSZP elnöke pénteken Kolozsváron az M1 aktuális csatornának.

Molnár Gyula és Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje az erdélyi városban közéleti fórumon vett részt. 

A pártelnök arról beszélt, hogy a tartósan külföldön élő magyarok szavazását is könnyíteni kellene – hangzott el az M1 híradójában. Támogatják a határon túli magyarság autonómiatörekvéseit, legyen szó kulturális vagy területi autonómiáról – tették hozzá. 

Molnár Gyula úgy fogalmazott: “az autonómia minden formájáról fogunk beszélni reményeim szerint”.

Az M1 megkérdezte az MSZP elnökét arról is, hogy a párt egy pécsi tagja egy olyan képet tett közzé a közösségi médiában, amely főbe lőve ábrázolja Orbán Viktor miniszterelnököt. Molnár Gyula azt mondta: elhatárolódnak ettől, nem tartják helyesnek, de a felelőst azért, hogy ilyen lehet Magyarországon, azok között kell keresni, “akik ezt a hangulatot egyáltalán előállították”.

Forrás: Sztárklikk

*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com