A szakálladótól a tapétaadóig – négy bizarr adónem a történelemből

adónemek régről

Az elmúlt évszázadokban számos különös adót vetettek már ki az egyes államok törvényhozói. Legtöbbször az volt a céljuk, hogy az államkassza bevételeit gyarapítsák, ám olyanra is volt példa, hogy egy adóval egy tévhitet igyekeztek kiirtani vagy éppen a nyugatosítás érdekében így próbálták rávenni az alattvalókat egy régi hagyomány elhagyására.

Szakálladó

A szakálladó egyik leghíresebb bevezetése a szakállt viselő VIII. Henrik angol királyhoz (1509-1547) köthető, aki 1535-ben döntött úgy, hogy az arcszőrzetet növesztő férfiak fizetni kötelesek – természetesen az egyén társadalmi rétegétől függően. A szakáll megléte ugyanis társadalmi szimbólumnak számított akkoriban. Az adónem később néhány évre feledésbe merült, ám I. Erzsébet idején a törvényalkotók úgy érezték, mindenképpen fizetnie kell annak (akár nemes, akár jobbágy), aki orcájának két hét elteltével sem mutatja meg a borotvát.

I. (Nagy) Péter (1672–1725) orosz cár 1697–1698-ban küldöttségével inkognitóban európai körutat tett, hogy megvizsgálja a nyugati országok fejlettségének az okait. Ő volt az első orosz uralkodó, aki elhagyta az ország területét. Hollandiában még ácsként is dolgozott hajóüzemekben. Nyugati minták alapján modernizálta a hadsereget, fejlesztette az ipart és az oktatást. A bojárok körében kötelezővé tette az európai ruhaviseletet, és betiltotta a szakállt, amelyre sokan úgy gondoltak, mint egyfajta vallási követelmény. Az úgynevezett szakálladó megfizetése esetén mentesülhettek a rendelkezés alól, ez a tehetősebb kereskedők számára évi 100 rubelt, a kormányzathoz kötődők számára évi 60 rubelt, míg általánosságban évi 30 rubelt jelentett. Aki megfizette az adót, köteles volt egyfajta rézből vagy bronzból készült jelzőt viselnie.

Ablakadó

Nagy-Britannia egyik legellentmondásosabb adóját, az úgynevezett ablakadót a 17. század végén, 1696-ban vezették be, és több mint másfél évszázadig nehezítette meg a helyiek életét, ugyanis csak 1851-ben vonták vissza. Maga a házadó két shilling volt hetente, erre jött még rá további kettő, ha az épület ablakainak száma 10 és 20 között volt, ha pedig több mint húsz ablakon lehetett kikukucskálni, már négy extra shillinget kellett befizetni az államkasszába a házadón felül.

Tapétaadó

Anna brit királynő (1702-1714) uralkodása idején hívták életre a tapétaadót, abban az időben, amikor a háztulajdonosok között terjedni kezdett az a trend, hogy otthonaik falát mintás papíralapú készítményekkel, vagyis tapétákkal díszítsék, ahelyett hogy a korábban jól bevált szövetanyagokat, főként faliszőnyegeket aggattak volna rájuk. A mindenkori uralkodó egy shillinget vetett ki egészen 1836-ig minden egyes négyzetjardnyi tapétafelület után (1 yard = 0,9144 méter), ami egy nagyobb épületrész esetén már igen borsos árnak számított, hiszen egy korabeli shilling ma kb. 3,27 fontnak felel meg. Az eszes alattvalók viszonylag gyorsan rájöttek, hogyan kerülhetik ki az adót: egyszerű papírra rajzolt mintákkal.

Kalapadó

Fejfedőre Nagy-Britanniában 1784-ben vetettek ki először adót, hogy a központi költségvetés a tehetősebb és magasabb társadalmi státuszú, kalapos úriemberektől egy kis plusz bevételre tegyen szert. A kormány szándéka az volt, hogy az elitréteg a kalapvásárláskor a vételáron felül további két shilling bélyegilletéket fizessen be. Aki nem volt hajlandó mindezt megtéríteni, súlyos bűncselekményt követett el, és akár halálbüntetés is fenyegethette.


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com