A Suzuki vezetősége szerint nem is kell tárgyalniuk a szakszervezetekkel semmiről

orban suzuki

Meglepő kijelentésekkel reagált a Suzuki magyarországi leányvállalata az esztergomi üzemben folyó bértárgyalásokról szóló MTI-kérdésre.

Azt írták, hogy a dolgozókat érintő minden kérdésről, munkakörülményről, juttatásról egyedül az üzemi tanáccsal folytatnak egyeztetéseket, és béremelésről is beszélnek, szakszervezetekkel azonban semmiféle formában nem tárgyaltak.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke korábban a Mércének azt mondta, hogy a pénteken, az esztergomi gyár parkolójában az üzem Vasas alapszervezetét megalakítani szándékozó dolgozó elbocsátása ügyében ők felvették a kapcsolatot a Suzukival. Most azonban meglepő fordulatként a gyár reakciójában úgy tett, mintha szakszervezet-alakításról szó sem lenne.

Az elbocsátott dolgozó ügyében annyit írtak a távirati irodának, folyamatban lévő munkajogi ügyekről személyiségi jogok védelme miatt harmadik félnek nem adnak ki információt.

A szakszervezeti titkárnak választott esztergomi munkás – mint arra László már emlékeztetett – 14 éve dolgozik ott, és miután a jelenléti ív tanúsága szerint 41-en megalakították a szakszervezetet, őt választották meg titkárnak. Mielőtt azonban még a megalakulásról szóló okmányt a Magyar Suzuki Zrt. vezetőségének el tudták volna küldeni, a cég azonnal elbocsátotta az újdonsült titkárt.

László Zoltán most az MTI-nek kiemelte, nem hiszi, hogy a férfi munkaviszonyának rendkívüli felmondása jogszerűnek számítana, hiszen ahhoz munkaköri kötelezettségein belül való mulasztásnak is történnie kellett.

„Ebben az esetben erről nem lehet szó, ezért az ügy a munkaügyi bíróságon folytatódhat”

– szögezte le a szakszervezeti vezető.

Azt is megemlítette, hogy egyébként az eset óta folyamatosan bővül a tagságuk Esztergomban.

merce.hu


*


*

Top
Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com